Robert Lewandowski a Bayern München élő legendája. Bajor mezben már 230 gólt szerzett, az idei idényt pedig elképesztő formával nyitotta. Sajnos egy március elején összeszedett sérülés, valamint a koronavírus miatti vészhelyzet és az ezt követő teljes futballhiány miatt az ő és a Bayern szezonja is megszakadt. A Sportnak azonban nyilatkozott és a tőle megszokott érettséggel beszélt több témát érintve.
„A világ egyik legjobb klubjában focizom. Tudom, hogy itt boldog lehetek. Minden téren magas szintet képviselünk, a kerettől kezdve a létesítményekig. Minden sokkal könnyebb, ha egy olyan csapatban játszol, amilyen a Bayern.” – kezdte az interjút Lewandowski.
A 2016/17-es szezonban a Bayern München a Real Madriddal került össze a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Sajnos Cristiano Ronaldo zsenialitásának és a Kassai féle bírói gárda téves döntéseinek köszönhetően a spanyolok jutottak tovább. Sokan nem tudják, de a Madridban lejátszott visszavágó lefújása után a portugál klasszis és Sergio Ramos is odasétált Lewandowskihoz, röviden pedig annyit mondtak neki, hogy „a mi csapatunkban kell játszanod”.
„Eligazolhatsz a spanyol bajnokságba, vagy akármelyik másik ligába egy nagy csapathoz, de számomra nem ez a legfontosabb dolog. Képes voltam elérni karrierem csúcsát ott, ahol most játszom. És persze továbbra is szeretnék jól futballozni.” – válaszolt a lengyel az előbbi esettel kapcsolatban.
Sokáig úgy tűnt, Lewa tényleg továbbáll. Szerencsére a szíve Münchenben tartotta.
„A mérkőzéseket a labdára várva töltöm. Ha gólt szerzek, még egyet akarok lőni. Ha már hármat lőttem, a negyedikre hajtok. Időnként azt kérdezik tőlem a csapattársaim, ‘nem zavar, hogy pár nap múlva újabb meccset játszunk?’. De én mindehhez úgy állok, hogy ha szereted a gólszerzés érzését, akkor sosem elég belőle.” – írta le hitvallását Lewa, aki a tragikusan hamar véget érő szezon hajrájáig 39 gólt szerzett.
„Egy tökéletes kilencesnek muszáj a jobb és bal lábával, a fejével, igazából mindenével gólt szereznie. Minden helyzetre fel kell készülnöd. Sok esetben nekem sincs időm arra, hogy eldöntsem, a bal vagy a jobb lábammal rúgok a labdába. Ösztönből kell cselekednem. Néha egy gól után azon gondolkozom, hogy na, nem is tudtam, hogy képes vagyok erre!”
Így tette teljessé a leírást Robert, aki fiatal korában rengeteget álmodozott arról, hogy hová juthat profi futballistaként. Mesélt erről, valamint arról is, hogy szülei hogyan álltak ki mellette, valamint miként élte meg gyerekkorának nehézségeit. A 31 esztendős center egészen biztosan nem bánt meg semmit.
„Hatéves koromból Roberto Baggióra emlékszem, mert akkor volt a világbajnokság. Imádtam, ahogyan játszott. Azután Alessandro del Piero, később Thierry Henry volt a kedvencem. Henry egy elképesztő labdarúgó. Nem csak a gólszerzési képessége miatt szeretem, hanem azért is, amit tett a csapatáért. Emlékszem a napra, amikor találkoztam vele, szinte sokkolt az élmény. Azta! Ő a gyermekkori példaképem és most a mezemet szeretné! Egy álom vált valóra.” – emlékezett vissza élete egyik legszebb élményére Robert.
Két csillag találkozása.
„Az volt az álmom, hogy nagy, 80-90 ezres stadionokban játsszak. Amikor kicsi voltam, nem voltak klasszis lengyelek, így hát a világ legjobbjait figyeltem és azt gondoltam magamban, ‘Lengyelországból, Varsóból származom, de miért nem lehetne egy lengyel a világ legjobbja.’„ – gondolt vissza álmaira Lewandowski.
„Kisgyermekként nem volt PlayStationöm vagy számítógépem, az egész napot a kertben vagy a parkban töltöttem. Volt, hogy a barátaim buliba hívtak, másnap viszont edzésem volt. Választanom kellett, hogy pihenjek vagy menjek. A pihenést választottam. Minden fiatal focistának ezt a döntést ajánlom.
Robert annak idején a Lech Poznanban.
A szüleimnek pedig mindig hálás leszek. Az osztálytársaim szülei folyton azt kérdezték tőlük ‘Miért csináljátok ezt? Két órát elvesztegettek egy nap, ez heti 12-15 óra, mekkora egy őrültség.’ A szüleim erre mindig azt válaszolták, hogy az az álmom, hogy sikeres focista legyek.„ – zárta szavait Lewandowski, aki kiemelte édesanyjának és édesapjának odaadását, akik minden héten az edzésekre fuvarozták a fiatal Robertet.
Hogy megérte-e? Nem kérdés.
