Interjúk és nyilatkozatok

Phonzie: Hansi engedi, hogy szabadon focizzunk



A Bayern München balhátvédje, Alphonso Davies nyilatkozott az egyesült államokbeli ESPN-nek a Bajnokok Ligáját érintő céljairól és Hansi Flickről is.

Az amerikai kontinensen nagy népszerűségnek örvendő kanadai hátvéd az egyik legnagyobb sporttal foglalkozó weblapnak és tv-csatornának beszélt. Hétfőn ő is visszatért a Säbenerre néhány csapattársával, hiszen a német klubok újra aktivizálták magukat az edzőpályákon – természetesen a kellő óvintézkedéseket betartva.

„Tényleg úgy érzem, hogy megvannak a képességeink ahhoz, hogy meg tudjuk nyerni a Bajnokok Ligáját. Nagyon jól játszottam (a Chelsea ellen). Azt tettem, amit az edző kért tőlem, jól védekeztem és jól támadtam.” – mondta Phonzie az angol klub ellen megvívott párharc elsőre felére (3-0) hivatkozva. Sajnos a visszavágó valószínűleg sosem lesz megrendezve.

Bundesliga | Hansi Flick applauds "incredible" Alphonso Davies ...

A képen Davies hagyja le a Chelsea védőjét. Nem sokkal ezután Robert Lewandowskinak adott gólpasszt a kanadai.

„Természetesen ez nem egy egyszerű feladat – folytatta Alphonso – Még mindig több minőségi ellenfél áll előttünk, akiket magunk mögé kell utasítanunk. Minden nap be kell rögzülnie a fejünkben annak, hogy ez az az év amikor megnyerhetjük a Bajnokok Ligáját.”

A 19 esztendős kanadai nem viseli rosszul az egyedüllétet, Instagramon és TikTokon is tartja a kapcsolatot a szurkolókkal. Nemrég az egyik kommentelőjének küldött egy aláírt Bayern-mezt. Természetesen neki is hiányzik a futball és a mindennapos munka.

„A kedvenc tulajdonságom Hansi Flickben, hogy engedi, hogy játszunk, engedi, hogy kreatívak legyünk. Kiadja az taktikai utasításait, hogy miként szeretné, hogy futballozzunk, de elvégre a foci az magától jön. Ő csak szeretné, hogy mérkőzéseket nyerjünk és élvezi, hogy focit játszunk.” – mesélte Flickkel kapcsolatos tapasztalatait Davies.

Amikor arról kérdezték őt, mit gondol arról, hogy az észak-amerikai játékosok végre kellő figyelmet kapnak az európai kluboktól, a következőképpen válaszolt.

„Mindig éreztem, hogy Kanadának minőségi labdarúgói vannak és mi, aki ilyen magas szinten játszunk Európában felnyitjuk a többi csapat szemeit, hogy lássák meg a honfitársaim. Annak ellenére, hogy Kanadában általában havazik, annak ellenére, hogy a jégkorong a fő sportunk, még mindig űzzük a focit is. Jók vagyunk benne.” – fejezte be a rövid interjút Davies.

Reméljük, Phonzie visszatér a 2019/20-as szezonban mutatott nagyszerű formájához ahogy újra elkezdődik a folyamatos futballélet.

Phonzie: Hansi engedi, hogy szabadon focizzunk
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top