Interjúk és nyilatkozatok

Coman: Még van bennem életerő



Az Eurosport Franciaország és az Eurosport Németország közösen interjúvolta meg a 23 esztendős Kingsley-t, aki nem volt rest és válaszolt a kérdésekre.

Idén nyáron lesz öt esztendeje, hogy a 19 éves, két évre érkező kölcsönjátékos, Kingsley Coman megérkezett Bajorországba. A PSG-ből Juventusba, majd 21 millió euróért a Bayernbe igazoló francia szélső 23 esztendős korára világhírnévre tett szert és sérülései ellenére minden szezonban a maximumot hozta ki magából. Tette ezt korábban úgy, hogy posztján egy bizonyos Arjen Robben és Franck Ribéry is futballozott és élvezte az edzők bizalmát.

„Fejlődtem. Fizikálisan másnak érzem magam, fiatalabb koromban több energiám volt. Viszont még nem vagyok öreg és van bennem életerő.” – kezdte az interjút Coman.

Kingsley Coman joins Bayern on loan from Juventus - FC Bayern Munich

A Bayern hivatalos oldaláról szedtük ezt a gyöngyszemet. Arról a napról, amikor Kingsley aláírta két éves kölcsönszerződését.

„18-19 éves koromig még nem szenvedtem sérülésekkel, kivéve apró húzódásokkal, amikor még kicsi voltam. Minden csel közben éreztem, hogy gyorsulok. Mára már idősödtem egy keveset. Sokat fociztam ezen a magas szinten. Amikor Münchenbe érkeztem, kevesebb játékpercem volt és még nem tudtam milyen is az, ha összeadódnak a sorozatos meccsek.” – mesélt tinédzser éveiről Kingsley.

A francia támadó a 2015/16-os idény óta 76 (!) mérkőzést volt kénytelen kihagyni sérülések miatt. A 18/19-es szezonban összesen 102 napig nélkülözte az edzéseket.

„Mára már tudom, hogy ha minden percben sprintelek, nem leszek képes 10 meccset lejátszani egyhuzamban. Kellett hozzá egy kis érettség, hogy erre rájöjjek. Sok mérkőzést játszottam le a sérüléseim ellenére is.”

Természetesen a bizalom továbbra is megvan Coman és a Bayern között. A szélső úgy fogalmazott, „mindig mögöttem álltak”, célozva azokra az időszakokra, amikor hosszan tartó sérülésekkel kellett szembenéznie. Hozzátette, „nem tudom, hogy mi akarok öt év múlva, szóval bármi megtörténhet”.

DFB Cup: Bayern Munich wears double-sided RB Leipzig

Egyik legemlékezetesebb meccse (a Juventus elleni feltámadás mellett, ahol a hosszabbítás hajrájában vágott még egyet korábbi klubjának) a tavalyi kupadöntő a Lipcse ellen. Betalált Gulácsi kapujába és a Bayern 3-0-ra nyert.

Coman kitűzései a rengeteg kihagyás és szenvedés ellenére is tiszták maradtak:

„Az a célom, hogy topszinten maradjak és a lehető legtöbb címet nyerjem meg. A Bayern egyike azoknak a kluboknak, ahol ezt megtehetem.” – tette hozzá.

A Bayern München csapata elég impresszív formát mutatott, mióta lesújtott a koronavírus világjárványa. Coman szerint az összetartás volt az egyik fő indoka annak, hogy a klub formálódni tudott olyan ikonok távozása után, mint Arjen Robben és Franck Ribéry.

„Jól éreztük magunkat, azt gondoltuk lehetséges.” – mondta Coman arról, hogy hogyan vélekedtek csapattársaival a BL-győzelemmel kapcsolatban. Hozzátette azt is, hogy a Liverpool kiesése jó példa volt, hogy hogyan ne álljanak hozzá a sorozathoz, illetve, hogy ezután jobban érezték a győzelmi esélyüket.

A francia egyértelműen be akarja fejezni a szezont és azt állítja, pár hét elég lenne ahhoz, hogy a játékosok újra fittek legyenek. Dicsérte a Bayern hozzáállását is, hogy már kis csapatokban edzésre bocsátja a kerettagokat.

„Nagyon sokat dolgoztunk és ha két-három hónapig otthon maradunk, úgy hogy nem csinálunk semmit, akkor a munkánk semmivé lesz. Nagyon remélem, hogy folytatjuk.”

Josep Guardiola, Kingsley Coman - Josep Guardiola and Kingsley ...

Mester és tanítványa 2016-ból.

Coman pályáfutása során rengeteg kiváló edzővel dolgozhatott együtt: Maximilliano Allegrivel, Laurent Blanc-kal, Jupp Heynckesszel, Carlo Ancelottival, Didier Deschamps-al, azonban számára mindig is egyvalaki lesz az örök kedvenc.

„Azt mondanám, hogy Guardiola. – felelt arra a kérdésre, hogy ki volt a legjobb edző, aki valaha is irányította – Azért, mert ő volt az, aki először kezdett kicsit rendszeresebben játszatni.” – magyarázta meg döntését.

„Guardiola olyan rendszereket alkotott, amikben fontosak voltak az egy az egy elleni szituációk, amikben a leginkább otthon érzem magam. Ezt nagyon nagyra becsülöm.” – tette teljessé kijelentését Coman.

Scooper - Sport News: Bayern Munich superstar Kingsley Coman ...

Coman az elmúlt szezonok leggyorsabbja volt a Bayernben.

Kingsley Coman érkezése után sokáig ő volt a keret legnagyobb végsebességet elérő játékosa. Ez azonban megváltozott, mostanra leginkább a Gnabry-Davies kettős a legjobb ebben a statisztikában. Kérdezték arről is Comant, vajon Serge vagy Alphonso a gyorsabb?

„Davies. Már csináltunk teszteket ezzel kapcsolatban a Bayernben és ő bizonyult annak. Ha szlalomozásról vagy fordulásról van szó, akkor talán én egy kicsit gyorsabb vagyok, de egyenes távon ő az.”

A francia állítása szerint még nem mérte le a száz méteres idejét, de úgy gondolja, az első tizenöt méteren szerez előnyt és ott is a leggyorsabb. Szerinte az ő és válogatottbeli csapattársa, Kylian Mbappé sebessége közt nincs különbség 15-20 méteres távon.

Coman: Még van bennem életerő
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top