Hiába dicséri Hansi Flick mindig a stábját, mégis kevés szó esett a Bayern videóelemző-segédedzőjéről, a korábban Löw Zsolttal is együttdolgozó Danny Röhl-ről.
A 30 éves Röhl múlt nyáron tette át a székhelyét Münchenbe és remekül végzi a rá szabott feladatokat.
„Rengeteget jelent számomra, hogy egy ilyen sikeres európai topklubnál dolgozhatok, és a képességeimmel és az eddigi tapasztalataimmal segíthetem őket. Én vagyok Hansi Flick egyik asszisztense és megpróbálom a mindennapi munkavégzést a lehető legjobban támogatni.”
Fiatalkora ellenére mozgalmas múltat tudhat maga mögött Röhl:
▪ 2010-ben egy keresztszalag-sérülés miatt korán, az FC Eilenburgban kellett befejeznie az aktív pályafutását.
▪ Még ebben az évben csatlakozott a Lipcséhez, ahol kinevezték az U16-os csapat edzőjének.
▪ 2014-ben már a profiknál dolgozott elemzőként, azóta Achim Beierlorzer, Alexander Zorniger, Ralf Rangnick és Ralph Hasenhüttl irányítása alatt is tevékenykedett
▪ 2018 decemberében Hasenhüttl a Southampton vezetőedzője lett, segédedzőként pedig magával vitte Dannyt is.
Röhl megszerzését Niko Kovac kezdeményezte, de állítólag Flick akkori érkezése is meghatározó volt, hogy otthagyja Hasenhüttl és a Southamptont a bajorok kedvéért. Szerződése 2021-ig szólt, de a Bayernnek valahogy sikerült ingyen megszereznie őt.
Münchenben a segédedzői feladatok mellett videóelemzőként is funkcionál és jól megérti magát a játékosokkal és Hansi Flickkel.
„Nagyon jó életrajza van. A játékoselemzés miatt került hozzánk, de korábban már tevékenykedett segédedzőként is. Ő egy nagyon fontos személy az oldalamon. Ami a játékfilozófiát illeti, hasonlóak az elképzeléseink és ez fontos.”
A Bayernnél egyre inkább vonják be az edzésmunkába, ezért hivatalosan is Flick egyik segédedzője lehet. A gyakorlatok során motivál, korrigál és tud hangos utasításokat is adni, emellett viszont élvezi a profik tiszteletét.
A Sport1 szerint 2023-ig hosszabbítani fog a klubbal, a menedzsmentje már tárgyal Hasan Salihamidziccsel is. Röhl 2021-ben tervezi megszerezni az UEFA Pro Licenszet, amelyet hamarosan Klose is elsajátíthat.
Lehetséges, hogy ők ketten lesznek majd Hansi Flick segítői a közeljövőben.