Egyéb

ETO 7-9 Bayern



A 2003/04-es szezonhoz érve Győr városa és a helyi futballcsapat, az ETO FC minden áron nagy felhajtással szerette volna megünnepelni a klub alapításának századik évfordulóját. Hogyan máshogy tehették volna emlékezetessé a centenáriumot, mint az azelőtti szezon német bajnokának, a rekordgyőztes Bayern Münchennek meghívásával? Egy későbbi apróból pedig majd’ tíz év elteltével újra találkoztak a felek.

A jelenlegi nevén WKW ETO FC Győr négyszeres magyar bajnok, jelenleg a másodosztály tagja, az idei, félbeszakadt szezont a bajnokság hatodik helyén fejezték be. A hatvanas években a BEK elődöntőjébe is bejutó klub 2015-ben egy Magyarországon kialakult pénzügyi botrány miatt képtelen volt kifizetni a következő évi NB I-es licenszdíjat és a legfőbb támogatójával, az Audival is szerződésbontásra kényszerült. Pedig még két esztendővel azelőtt az autógyár és a futballcsapat boldogan ünnepelte kapcsolatát egy gálameccs keretében – ekkor csapott össze másodjára a Bayern és az ETO.

Az első találkozóra tehát 2004-ben került sor. Abban az évben, amikor a Győr az alapítástól számított századik idényét ünnepelte. A csapat csaknem másfél hónappal a tényleges évfordulót megelőzően (ami július elseje.), május 17-én fogadta a Rába ETO Stadionban a bajorokat, természetesen teltház előtt. Ha lehet hinni a Kisalföld.hu cikkeinek, akkor már a 2003-as esztendő első hónapjaiban tudni lehetett a sztárcsapat Magyarországra érkezéséről.

Győr, Győri ETO Stadion: képek, adatok • stadionok • Magyarfutball.hu

A város akkori stadionja madártávlatból – Forrás: Magyarfutball.hu

A Bayern éppen aktuális idénye nem úgy végződött, ahogyan arra a szurkolók számítottak. Még márciusban kiestek a Bajnokok Ligájából, a kupában pedig az akkor Regionalligás Aachen búcsúztatta őket a negyeddöntőben. Az utolsó reményként felfogott bajnoki trófea azonban még ott lebegett a játékosok szeme előtt, ehhez viszont három fordulóval a vége előtt le kellett gyűrni a kiváló szezont futó, mellesleg Lisztes Krisztiánt is soraiban tudó Werder Brement. A május 8-i mérkőzés óriási pofonként érte a Kahn, Ballack, Zé Roberto, Pizarro és Salihamidzic fémjelezte Bayernt a müncheni Olimpiai stadionban, miután a Werder már 35 perc után 3-0-ra vezetett. A vége 3-1 lett és a bajnoki cím reménye köddé vált.

News :: DFB - Deutscher Fußball-Bund e.V.

A délután, amikor szertefoszlott a salátástál reménye. – Forrás: DFB

A következő, utolsó előtti fordulóban is 3-1-es vereséget szenvedett a klub, ezúttal a Stuttgart vendégeként. A hazaiaknál a magyar válogatott Szabics Imre duplázott és a hazánkból származó Kevin Kurányi is beköszönt. Egy éjszakával később pedig már utazhatott is a rekordbajnok, hogy barátságos mérkőzést játsszon a felemás hangulatban lévő győriekkel.

Ez volt tehát az előszele a 2004-es mérkőzésnek. A Haladás elleni, 29. fordulós (32-ből állt akkor a bajnokság) győzelmével – szintén május 15-én – óriási lépést tett a Győr afelé, hogy bent maradjanak, végül pedig a tizedik helyen végeztek, négy ponttal az osztályozós helyek előtt. A Bayern vendégjátéka pedig kitűnő orvosság volt arra, hogy kicsit gatyába rázza a győrieket, illetve, hogy a szezon hajráját sokkal emészthetőbbé tegye a szurkolók számára.

A település és a Bayern közös nevezője, az Audi luxusautókban vezette ki a pályára a győri és müncheni színekben futballozó játékosokat úgy, hogy páronként egy-egy piros-fehér és zöld-fehér mezes szállt ki az elülső ülésekből. A felvezetés végét és a teljes meccset egyébként pont a napokban töltötték fel YouTubera. Szerencsére a felvételen nem hallatszik és nem is látszik az a pár másodperces jelenet, amelyről egy felvidéki lap számolt be előszavában.

A mérkőzés első húsz percében Michael Ballack és Roy Makaay biztosította be a kétgólos előnyt a bajoroknak. A szünet után újra betalált az előző év legjobb német futballistájának választott középpályás, majd válasz érkezett győri részről, Nicsenko jóvoltából, így 3-1-re álltak a felek a 62. minutumban. Négy perccel később viszont jött Santa Cruz és beállította a végeredményt. A találkozó végére az ultrák között többségben lévő bajor drukkerek tűzijátékot rendeztek, a vérmesebb hazai szurkolók, valamint a biztonságért felelős alkalmazottak pedig kiosztottak egy-két pofont is a füstpartit kirobbantó Commando Bavaria tagjainak.

Egyetlen góljukat éppen Sagnol mellett szerezték a győriek. – Forrás: NSO

A meccs utáni nyilatkozatában a Bayern BL-győztes vezetőedzője, Ottmar Hitzfeld a kevés játéklehetőséghez jutó játékosai (pl. Robert Kovac és Willy Sagnol), valamint az ETO dicséretén kívül azt is hivatalosan bejelentette, hogy Uli Hoeneß-szel történő tárgyalásai során eldöntötték, hogy a szezon végén búcsút intenek egymásnak és az új szezonban már nem ő lesz a bajorok mestere.

Hét esztendővel később, 2011-ben aztán újra összecsapott a két klub, igaz, ekkor már nem a profik, hanem a korábbi legendákból álló all-star csapatok. A bajorokat többek között Breitner, Helmer és Jancker képviselte, míg a győriek csapatában a jelenleg szakértőként tevékenykedő Vincze Ottó, a magyar első osztályban legtöbbször (546) pályára lépő Kuttor Attila és a 2004-es mérkőzésen 23 percet játszó Jäkl Antal is helyet kapott.

A találkozó 5-1-es győri győzelemmel ért véget (müncheni részről Jancker talált be, míg a hazaiaktól Herczeg Miklós kétszer, Csiszár Ákos, Korsós Attila és Tamás László pedig egyszer-egyszer avatta fel a bajorok kapuját). A kétszer negyven perces mérkőzés félidejében pedig egy nyereményjátékra is sor került, amely során a szerencsés nyertes egymillió forintot vihetett haza.

Breitneréknek nem túl sok sikerélménye volt az öregfiúk-találkozón. – Forrás: Hathárom

És így jutottunk el a 2013-as esztendőhöz. A Bayern történetének legjobb szezonját produkálva behúzta a triplát (bajnoki cím, hazai kupagyőzelem és Bajnokok Ligája-győzelem), míg az ETO 30 év után lett ismét a magyar első osztály bajnoka. Az Audi Hungária fennállásnak 25 éves évfordulója pont jó alkalomnak kínálkozott a két fél előtt, hogy megküzdjenek.

Augusztus 12-én, két géppel érkezett meg a péri repülőtérre Pep Guardiola és stábja, a legerősebb Bayern-keret, valamint az elnökség tagjai, Uli Hoeneß, Karl-Heinz Rummenigge és Herbert Hainer. A Bayern proficsapata aznap délelőtt találkozott a győri kézis lányokkal – akik ugyancsak BL-trófeát emelhettek a magasba abban az évben. Ezután következett a mérkőzés.

Index - Futball - Futball - Az ETO-parkban a BL-győztes

A BL-győztesek közös képe. – Forrás: Index

Az ETO-t akkortájt a később a válogatott élére is leültetett Pintér Attila vezette, a csapatot pedig olyan játékosok erősítették, mint a napjainkban is válogatott Kalmár Zsolt, Varga Roland, Pátkai Máté vagy Lang Ádám. Ők mindannyian pályára léptek a bajor sztárok ellen, akik finoman szólva nem érkeztek meg hamar a találkozóra. Persze mindehhez hozzátartozik, hogy viszonylag gyenge kezdővel startolt a vendégcsapat, míg a győriek igyekeztek minél komolyabban venni ellenfelüket. Ez a 40. percben hozott számukra eredményt: Leandro Martínez szerezte meg a vezetést, amikor is Tom Starke kapujába csavarta a játékszert.

A találkozót teljes egészében végigjátszó és a mérkőzés legjobbjának járó díjat is begyűjtő Xherdan Shaqiri egyenlített a második félidő nyolcadik percében, majd jött a Bayern-mezben akkor debütáló Mario Götze és ha már lehetőséget kapott, fél óra alatt vágott kettőt a Győrnek (találatai közt rúgott még egyet Shaqiri is). Óriási ováció közepette az élete formájában lévő francia ikon, Franck Ribéry is felfutott a gyepre a 66. percben, a hajrában pedig Bastian testvére Tobias Schweinsteiger is ugyanezt tette.

Test: Györ - FC Bayern 1:4: Mario Götze trifft doppelt beim Debüt ...

Götze-dupla – Forrás: Abendzeitung München

Ezúttal nem volt semmilyen pirotechnikai probléma, tényleg barátságos, nyári körülmények közt zajlott le a találkozó. A két klub elnöke, a pár év múlva komoly bajba kerülő Tarsoly Csaba és a bajor klublegenda, Karl-Heinz Rummenigge még megtartotta a szokásos meccs utáni sajtótájékoztatóját, majd a Bayern hazaindult, hogy folytassa a megkezdett 2013/14-es szezont. Nem sokkal ezután az Európai Szuperkupát is megnyerte a csapat, majd a Klub-világbajnokság trófeáját bezsebelték. A szezon végén pedig hazai duplázást ünnepelhettek a szurkolók.

A három találkozó szerint szorosan, de a Bayern München jött ki győztesként, összesítésben 9:7 arányban az ETO ellen. Kíváncsian várjuk, mikor látogat újból Magyarországra a Rekordbajnok…

ETO 7-9 Bayern
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top