Interjúk és nyilatkozatok

Müller: Aktívan rá akarunk hajtani a Bajnokok Ligája-serlegre



Thomas Müller a napokban 2023-ig meghosszabbította szerződését a Bayernnel – a Sport Bildnek adott nyilatkozatában többek között a BL-ről, a konkurenciáról, a szezon félbeszakításáról is nyilatkozott.

Die aktuelle Ausgabe der SPORT BILD

Neuer esetleges szerződéshosszabbításáról: Manu szívesen maradhatna kapitány a pályafutásom végéig. Mindkét félnek több, mint egy éve van arra, hogy közeledjenek és megállapodjanak egymással. Én azt kívánom, hogy ez a hosszabbítás végül sikerüljön.

Egy esetleges BL-győzelemről: 2013 után újra magasba akarom emelni a Bajnokok Ligája serleget. Az embernek nem csak játszania és remélnie kell, hogy valamikor megkaparinthassa ezt a trófeát. Az elmúlt két-három évben nem mentek annyira zökkenőmentesek a dolgok, hogy sikerült volna elérni ezt a célt. Madridban Ancelotti és Heynckes irányítása alatt is mi voltunk a jobb csapat, viszont nem jutottunk tovább. Most viszont úgy hiszem, hogy eljött az ideje annak, hogy FC Bayernként ismét egy kicsit többet tegyünk érte. Aktívan rá akarunk hajtani a serlegre.



Gallery: Champions League final 2013 – Borussia Dortmund v Bayern ...

Reus azon nyilatkozatáról, miszerint a Dortmundnak meg kell törnie a Bayern hegemóniáját: Ha nem ezt tennék, akkor tévesen lenne a BVB kapitánya. Akarjuk a konkurenciát és az ellenfeleket. Nem kell senkinek fehér zászlót lengetve átadnia a címet nekünk, mi is eléggé fel vagyunk tüzelve rá, meg akarjuk nyerni! Nekünk is hülyén hangzik, ha egy másik éllovas mögött kullogva azt mondjuk, hogy tulajdonképpen a harmadik hellyel is elégedettek lennénk. Sőt, én azt kívánom, hogy még több hadüzenetet küldjenek a versenytársak.

A koronavírus miatti korlátozásokról: Amíg a szabályok összeegyeztethetőek a törvénnyel és az előírásokkal, addig mi profik játszani fogunk. Ha kell, akkor karanténba is vonulunk ezért. Végsősorban nem az a történet, hogy szabadidőnkben, szórakozásból játszunk. Azt sem szabad elfeledni, hogy ez nem csak a mi foglalkozásunkkal áll kapcsolatban.

A szezon megszakításáról: Kár érte, mert jó formában voltunk és a szezon második felében egy döntetlenen kívül az összes meccset megnyertük. A játékstílusunkra és a nemzetközi riválisok teljesítményére való tekintettel az volt az érzésünk, hogy ez a szezon a miénk lehet.

Müller: Aktívan rá akarunk hajtani a Bajnokok Ligája-serlegre
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top