Alexander Nübel a következő szezont már a Bayern Münchenben kezdi meg – az átigazolást már télen bejelentették, azóta pedig folyamatos témát szolgáltat a 23 éves kapus ingyenes klubváltása.
A Sport Bild ezúttal arról számolt be, hogy a Schalke szurkolói a Paderborn környékén élő Nübel szüleit kezdték el fenyegetni – olyannyira, hogy egy hajókörúttal a távolba menekültek. Természetesen a kapust és ügynökét is savazzák a közösségi médiában. Emellett pedig Früchtl és Ulreich ügynöke is nyílt hadüzenetet küldött a kapusnak.
Nübel ügynöke a Sport Bildnek elmondta, hogy ami Alex körül történik, az felelőtlenség. A Bayern nemrégiben ki is adott egy hivatalos közleményt, amelyben Rummenigge védelembe vette, és abszolút támogatólag nyilatkozott a játékosról.