Akadémia

Marco Neppe, a Bayern árnyékembere: Átfogó akta arról, hogy ki ő és hogyan jutott el idáig



Marco Neppe kivételes karriert fut, ugyanis 33 évesen az FC Bayern megfigyelési részlegének vezetőjének nevezheti magát.

Teszi ezt szinte teljesen észrevétlenül, ugyanis nem szereti felhívni magára a figyelmet, hanem a feltűnés helyett inkább a háttérben tevékenykedik. Alázata és szorgalma mellett a szerénysége is szerepet játszott abban, hogy idáig verekedte magát. Neppe kiváló kapcsolatban áll Hasan Salihamidziccsel, aki a klub sportigazgatójaként szintén komoly hangsúlyt fektet a tehetségkutatásra és közös erővel jutottak odáig, hogy Alphonso Davies személyében az elmúlt évtizedek legnagyobb tehetségét sikerült Münchenbe csábítani.

Neppe, balról a másodikként pózol a Davies-transzfernél.



De hogyan is jutott el idáig Marco?

Az offenbachi születésű srác útja szokatlanul alakult: Profi futballistaként „csak” a harmadosztályig jutott – a Wuppertaler SV-vel egyszer, 2007-ben a DFB-kupa nyolcaddöntőéig jutott, majd 2-5-re esett ki a Bayern ellen. Neppe nem játszott egy percet sem. A Bayern U17-es edzője, egyben Hansi Flick leendő másodedzője, Miro Klose két gólt lőtt, a kapuban pedig a Bayern vezetője, Oliver Kahn állt.

Marco édesapja, Jürgen akkoriban jó kapcsolatot ápolt a Leverkusen ügyvezetőjével, Rudi Völlerrel. A gyógyszergyáriak akkori megfigyelési részlegének vezetője, Jonas Boldt rajta keresztül ismerte meg Marcot. A jelenleg Hamburgban szolgáló Boldt a Sport1-nek nyilatkozott Neppe képességeiről.

„Már az első beszélgetésünk során megállapítottam, hogy mekkora megszállottja a focinak. Imponáló volt számomra.” / Jonas Boldt

Has FC Schalke 04 already found the successor to Christian Heidel?

A védőként szereplő Neppe 2011-ben a VFL Osnabrück csapatához igazolt, de egy ágyékgyulladás miatt nem tudott jelentős szerepet játszani. Egy magazinnak adott interjújában elmondta, hogy mi játszódott le akkor benne.

„Ahogy a sérüléseknél általában, az embernek sok ideje van gondolkodni, többek között a saját karrierjéről is. Feltettem magamnak a kérdést, hogy hol szeretnék tartani öt éven belül.” / Marco Neppe

Ennek következményeként később el is kezdte a gazdaságpszichológiai tanulmányait. 2013-ban, 26 évesen az Alemannia Aachenhez igazolt – már csak azért is, mert ezzel párhuzamosan 450 euróért a közeli Leverkusenben dolgozott megfigyelőként.

„Megvolt a hajlamunk arra, hogy saját scoutokat képezzünk ki, én pedig nagy potenciált láttam Marcoban.” / Jonas Boldt

Neppe ekkor az Aachenben játszott, Leverkusenben dolgozott, emellett pedig tanulmányokat végzett. Ez sem akadályozta meg, hogy Boldt mélyebben is bevezesse őt a megfigyelői munkába: vitte őt Hollandiába, Belgiumba és országhatáron belül is, hogy visszajelzést kapjon a fiatal kollégától.

A focit sem hanyagolta el, 2014 májusában olyan szép gólt szerzett az Uerdingen ellen, hogy a hónap góljának is listázták – a választást végül Claudio Pizarro nyerte, aki akkor épp a Bayernben rúgta a bőrt.



Neue Herausforderung für Marco Neppe | Profis | Nachrichten ...

Marco a 2013/2014-es szezont követően befejezte az aktív pályautását. Michael Reschke, a Bayer Leverkusen akkori menedzsere 2014 júliusában technikai igazgatóként Münchenbe igazolt és úgy döntött, hogy magával viszi az akkor még csak 26 éves Neppét is. Michael a Sport1-nek nyilatkozott:

„Megmondtam neki, hogy nem fogom tisztelni, ha nem jön velem az FC Bayernhez.” / Michael Reschke

Boldt, Marco felfedezője és támogatója nem tudta ezt megakadályozni.

„Azt a jövőképet, amit Michael Reschke a Bayernnél ajánlott neki, nem tudtam Leverkusenben überelni. A Reschke-iskola által Marco még előrébb jutott és még nagyobbat fejlődött.” / Jonas Boldt

Marco munkáját és személyét Pep Guardiola is maximálisan tisztelte. Reschke nyilatkozatából ez abszolút ki is tűnik.

„Rendszeresen meglátogattam Pep Guardiolát Manchesterben. Mindig megkérdezte: „Mit csinál Marco, mi a helyzet vele?” Habár Pep idejében még nagyon fiatal és gyakorlatilag pályakezdő volt, kiérdemelte Pep figyelmét, ugyanis a sportszakmai meglátásai egyszerűen jók voltak. Nem egyszerű Peptől ilyen elismerésben részesülni.” / Michael Reschke

Marco Neppe ajánlotta Reschke figyelmébe Renato Sanchest, aki 2016-ban végül Münchenbe is igazolt, de berobbanni már nem tudott. Intenzív részt vállalt Joshua Kimmich, Serge Gnabry és Niklas Süle, illetve Leon Goretzka megszerzéséből is.

Neppe három évig „csak” megfigyelő volt, majd 2017-ben a megfigyelési részleg vezetőjévé léptették elő. Nem sokkal ezután hagyta el Reschke a Bayernt és került a Stuttgart sportelnöki pozíciójába. De csak egy feltétellel mehetett el.

„Amikor Stuttgartba igazoltam, szívesen vittem volna magammal Marcot. Volt még egy év szerződésem a Bayernnél. Rummenigge és Hoeness csak egy feltétel mellett engedtek el: Ha Marco Neppének nem teszek ajánlatot és ezzel a Bayernnél marad.” / Michael Reschke

Neppe felemelkedéséhez Salihamidzicnak is köze volt, a bosnyák 2017 nyarától lett a Bayern sportigazgatója és rögtön közös nevezőre is jutottak. Daviest ő ajánlotta Salihamidzic figyelmébe, de a Nübellel való megbeszélésekbe is be lett vonva, jelenleg pedig Kai Havertz megszerzésén dolgozik. Emellett szorosan együttműködik Jochen Sauerrel, a Campus vezetőjével és számos fiatalt szerzett a Bayern utánpótlásába – például az akkor 16, jelenleg 17 éves Jamal Musialát a Chelseatől.



Kovac és Sauer nagy hangsúlyt fektet az utánpótlásra ...

Mi a titka? Neppe elárulta, hogy milyen alapossággal figyeli meg egy-egy játékos teljesítményét.

„Előfordul, hogy az élőben látott meccseket még egyszer megnézem felvételről. Nem csak azt akarom tudni, hogy mi történt, hanem érteni is akarom: Mik egy játékos szándékai? Milyen további opciók álltak volna még a rendelkezésére: Miért választotta ezt a futásirányt? Az ilyen kérdések ott vannak az ember fejében, ha csak a saját meccseire is gondol.” / Marco Neppe

Reschke is összefoglalta Neppe képességeit:

„Marco érdekes, sokoldalú tulajdonságokkal rendelkezik. A magasszintű szakértelme a meggyőződés következetes retorikájával, nagy szorgalommal és cselekedetekkel kapcsolatos meggyőződéssel párosul. A lehetséges érkezőkkel kapcsolatos párbeszédekben biztosan jó pertnere Hasannak. Meggyőződésem, hogy egy sportigazgatóvá érhet a Bundesligában.” / Michael Reschke

Neppe nem csak a jó szeme és hálózata miatt ilyen sikeres, hanem a személyes megbeszélései során is jól felkészülten és aprólékosan, megfelelő érveket előterjesztve adja elő a gondolatait. Makacs, ha egy játékos nem adja be a derekát egyből, illetve jó megérzése van azzal kapcsolatban, hogy ki passzol a csapatba és ki nem. Neppe két lábbal a földön jár, de nagy befolyása van az átigazolásokra.

Bayern & Germany в Twitter: "Hasan Salihamidžić and chief scout ...

„A Bayern traszferaktivitásában Marco egy fontos szerepet játszik – kétségtelenül jogosan. A végső döntést természetesen Karl-Heinz Rummenigge, Uli Hoeness, Hasan Salihamidzic, újonnan pedig Oliver Kahn, Hansi Flick és gazdasági szempontból Jan-Christian Dreesen hozzák meg. De ezeket a fontos, komplex személyeket fel kell készíteni. Ebben az elemzőrészlegben Marco nagyon jó és biztosan sok átigazolásban is ötletgazda volt.” / Michael Reschke

Salihamidzic és Neppe az elmúlt időszakban nem csak az átigazolásokkal foglalkoztak, hanem tovább bővítették és alakították át a megfigyelői részleget. Az olyan érdekes ligákkkal, mint a holland vagy az osztrák, legalább egy-egy scout felel – köztük van Laurent Busser is, aki 2018 januárjában a Leverkusentől került Münchenbe. Neppe természetesen szerpet játszott ebben is, ugyanis a Bayeres időszakából ismerte őt. 2020 elején pedig a Chelseas német Florian Zahn is csatlakozott a teamhez.

„Marco a Bayernnél a nyilvánosság előtt a radaron kívül van és ez teljesen rendben van számára. A média elismerésénél sokkal fontosabb neki, hogy megdolgozott Rummenigge, Hoeness, Salihamidzic, a Bayern-edzők és sok játékos igazi tiszteletéért. Ezt csak kvalitással és személyiséggel lehet kivívni. A feltűnőtlensége az erőssége. Nem profitál, hanem szállítja az eredményeket.” / Jonas Boldt



Marco Neppe, a Bayern árnyékembere: Átfogó akta arról, hogy ki ő és hogyan jutott el idáig
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top