A Bayern pénteken 11 órakor, március közepe óta először tartott normál, zártkörű csapatedzést a Säbeneren. A srácok természetesen nagyon örültek az újbóli viszontlátásnak, a 90 perces, függöny mögötti gyakorlatsor remek hangulatban telt. Az edzés előtti megbeszélésen mindenki szájmaszkot viselt.
Az edzésen ott volt az Robert Lewandowski is, akinek a megszakítás előtti hetekben, a Chelsea elleni BL-találkozón törött ki a sípcsontjából egy darab és úgy tűnt, hogy még legalább négy bajnokiról lemarad. Most viszont teljes erőbedobással várhatja a fennálló 9 bajnokit.
A bajorok szombaton délelőtt utoljára edzenek a székház udvarában, vasárnap pedig karanténba vonulnak a müncheni Infinity hotelbe, ahol a játékosokon és a csapat személyzetén kívül egyetlen vendég sem lesz jelen. A srácok csak edzés céljából hagyják el az épületet, de már nem a Säberenen, hanem a Campuson illetve az Allianz Arénában gyakorlatkoznak majd.
Rummenigge: Helyes döntés Hansi Flick edzőnktől, hogy többek között a stadionban is trenírozza majd a csapatot. A játékosoknak fel kell készülniük az új atmoszférára – valami új dolgot fognak tapasztalni és erre a nagy Allianz Arénánkban fel is tudnak készülni.
A Bayern vasárnap 18 órakor, az Union Berlin otthonában tér vissza a Bundesligában. Ezután a játékosok meglátogathatják a családjaikat, de továbbra is részleges karanténban kell lenniük. A családtagokat is tesztelni fogják, a másokkal való kontaktolást pedig gyakorlatilag nem is nagyon engedélyezik.
A vezetőség számára is lesznek korlátozások – az idegenbeli meccseken csak négyen lehetnek ott, a vezetőség és Herbert Hainer rotálni fogják egymást, csak Rummenigge lesz ott minden mérkőzésen. Az Allianz Arénában ellenben mindenki ott lehet, ugyanis a hazai csapatok számára nyolc főt engedélyeznek a lelátóra.