Interjúk és nyilatkozatok

Lewa: Nagyon bízunk Hansiban – tudom, hogy Miro is segíteni tud nekünk



Robert Lewandowski egy virtuális sajtótájékoztató keretein belül több témában is megszólalt – a Bundes folytatása mellett Sanéról, Flickről, Kloséról, a Bundesliga zártkapus folytatásáról, az állapotáról, a legemlékezetesebb meccseiről is beszélt.

A Bundesliga-folytatásról: Nagyon örülünk, hogy folytatódik. Kemény időszak volt futball nélkül, de az egészség mindenek felett áll. Azt hiszem, hogy Németországban jól stabilizálódott a helyzet. Biztonságban érezzük magunkat és véleményünk szerint már olyan helyzetben vagyunk, hogy játszhatunk. Ez a legfontosabb.

A zártkapus meccsekről: Ez egy új szituáció, de el kell fogadnunk és a lehető leggyorsabban hozzá kell szoknunk az üres karéjokhoz. Emberek sokmilliói fognak látni minket, ezért remélem, hogy nem lesznek nehézségeink az alkalmazkodással és fenn tudjuk tartani a játékunk minőségét. Fizikálisan nagyon jól felkészültünk és a legjobbat akarjuk nyújtani, hogy bebiztosítsuk a bajnokságot.

Kép

A fizikális állapotáról: Nem igazán volt kihagyás. Otthon végeztünk edzésprogramot, csakúgy mint a többi játékos. Sokkal jobban érzem magam, mint korábban, mert további két hónapot dolgozhattam specifikusan a fizikai állapotomon. Olyan gyakorlatokat is végezhettem, amelyekre korábban nem volt idő. A klub által előirányzott edzésprogram nagyszerű volt.

Sanéról: Sok spekuláció van. Csak annyit tudok mondani, hogy Sané egy nagyszerű képességekkel megáldott remek játékos, aki nagyon jól tud harmonizálni a csapattársaival. Nem csak a Premier League-ben vagy a Bajnokok Ligájában – korábban a Schalkénál is láthattuk , hogy mire képes. Biztosan tudna nekünk segíteni, hogy új megoldásokkal operáljunk a játékunkban.”



A karanténhotelban eltöltött időről: Teqballozunk, ping pongozunk, pokerezünk, billiárdozunk. Az edzés után van időnk ilyen dolgokat csinálni. Páran konzolon tolnak egy-egy FIFA vagy Call of Duty kört a szobájukban. Természetesen nem egyszerű dolog, mert szívesen lennénk a családunkkal, de el kell fogadnunk ezt a helyzetet.

Hansi Flick hosszabbításáról: Ez egy nagyszerű hír számunkra. Az elmúlt hónapokban mindannyian láthattuk milyen jól mennek a dolgok vele. Mindannyian egy irányt vettünk, a közös munka és a kommunikáció is stimmel. Ami nagyon fontos, hogy nagyon bízunk benne és ennek örülök. Remélhetőleg sok címet nyerünk együtt.

Az új segédedzőről, Miroslav Kloséról: Ismerem Mirot. Klasszis játékos volt és tudom, hogy a tapasztalatával és a képességeivel segíteni tud nekünk. Az ember minden edzésen tanulhat tőle dolgokat, hogy jobb játékossá váljon. Ezt szeretném én is.

Karrierje legjobb meccséről: Sok volt. De ha mondanom kellene egyet, akkor a Wolfsburg elleni 9 perc alatt lőtt 5 gólomat mondanám. Különleges volt, tulajdonképpen lehetetlen – soha nem képzeltem volna és életem végéig emlékezni fogok rá. A Dortmunddal lőtt négy Realnak lőtt gólomat sem feledem soha.


Lewa: Nagyon bízunk Hansiban – tudom, hogy Miro is segíteni tud nekünk
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top