Interjúk és nyilatkozatok

Cuisance: Ha eljön az én időm, megmutatom a kvalitásaimat



Michael Cuisance számára az első Bayernben eltöltött év háromnegyede nem úgy alakult, ahogyan azt remélte volna – az átigazolását azonban egyáltalán nem bánta meg, ezt az Eurosportnak adott nyilatkozatában mondta el.

„Nem sajnálom, hogy így döntöttem. Miért is tenném, amikor a világ legjobb klubjához igazoltam. Nagyon jól érzem magam, egy álom ezektől a nagyszerű játékosoktól tanulni. Azért jöttem, hogy figyeljek. Ha eljön az időm, készen fogok állni és megmutatom a kvalitásaimat. Türelemre lesz szükségem, de mindennek megvan a maga ideje.”

Kiválasztás: "Mindannyian örülünk, hogy folytathatjuk a focit"

A Gladbachtól érkező 20 éves, magát a nyolcas poszton leginkább otthonosan érző francia játékosnak a fejlődése szempontjából fontos lenne a rendszeres játéklehetőség – egy esetleges kölcsönszerződés gondolatával azonban még nem foglalkozik. A Bundesligában már ötöt lehet cserélni, így remélhetőleg ő is többet bizonyíthat.

„Most csak a Bayernnel való szezonhajrára koncentrálok, még három címet nyerhetünk. Nincs időm egy lehetséges kölcsönre gondolni. Ki kell használnom a lehetőségemet, amikor azt megkapom.”




Cuisance látszólag még nem tudott érvényesülni a csapatban, ettől függetlenül remekül érzi magát játékostársai között.

„Olyan, mintha egy családban lennék, nagyon jól fogadtak engem. Ez is egy komoly erőssége az FC Bayernnek. Ennyi csúcson eltöltött év után is megmaradt egy családnak.”

Cuisance és Davies (Bayern)

Michael szerencséjére sok honfitársa focizik a Bayernben, Pavarddal különösen szoros a kapcsolata. Továbbá dicsérte Thiagot és Hansi Flicket is.

„Amikor megérkeztem, kereshettem egy üres helyet az öltözőben – a Thiago melletti üres volt, nem sokáig tétováztam. Ő egy világklasszis, elegáns és technikás játékos. Közel akartam lenni hozzá, hogy eszmét cseréljünk és tanulhassak tőle. Hansi Flick pedig egy nagyon jó edző, jó érzéssel tölti el a játékosait és mindenkivel jó a kapcsolata.”



Cuisance: Ha eljön az én időm, megmutatom a kvalitásaimat
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top