Hansi Flick az Union Berlin elleni mérkőzés és a Bundesliga-visszatérés kapcsán tartótt virtuális sajtótájékoztatót.
A bajnokság folytatásáról: Az embernek mindig reagálnia kell a dolgokra, a felkészülés során ezt is tettük. Először Cyber, ezután kiscsoportos, majd csapatedzésünk volt, most pedig örülünk, hogy folytatódik a bajnokság. Azt még egyikünk sem tudja, milyen lesz így játszani. Ha a fertőzöttség újra emelkedni fog, nem tudjuk mi lesz a reakció. Szeretnék köszönetet mondani Kathleen Krüger menedzserünknek, aki hetek óta ügyel arra, hogy minden klappoljon és mindenkit tart ahhoz, hogy jogosan szerepeljünk példaként a pályán kívül. Most a pályán kell megmutatnunk, hogy jól készültünk fel, és hogy örülünk a folytatásnak.
A személyi helyzetről: Nagyon elégedett vagyok a csapattal! Van még három sérültünk, Coutinho, Tolisso és Süle, akik egy ideig még nem bevethetőek. Javi Martínez csak futóedzést végzett, még nem tudjuk, hogy ez elég lesz-e a játékhoz. Intenzíven edzettünk. A napokban láthattuk, hogy jó fizikumnak örvendünk. Remélem, hogy ezt Berlinben is fogjuk tudni érvényesíteni.
Az ötcserés lehetőségről: Két opcióval több áll a rendelkezésremre, emiatt pedig nagyon boldog vagyok – főleg a jelenlegi szituációban. Remélem, hogy nem csak időhúzásra fogják felhasználni. Mi arra fogjuk, hogy egy fáradt játékost lecseréljünk. Ezekben a sokmeccses hetekben ez egy szuper lehetőség, nagyon elégedett vagyok vele.
Hogyan koncentrálnak a bajnoki küzdelemre: Szurkolók nélkül játszunk. Ha játszunk, eredményesen akarunk játszani, ezzel hazai pályán tartozunk a szurkolóinknak. A feladatunk az, hogy szép, látványos focit játsszunk, ezzel egyidőben pedig eredményesek is legyünk. Kilenc játéknap van hátra, olyan lesz, mint egy erőteljes minitorna. Mindenkinek ugyanazok az előfeltételei – mindenki a nulláról kezd, de reméljük, hogy a végén több pontunk lesz az ellenfeleknél.
Az új szokásokról: Nem sokat változtat a dolgokon, hogy az öltözőben szájmaszkot kell viselnünk. A játékosokkal megbeszéltük mik az elvárások. Több, mint 200 országból fogják látni a játékosokat, ezért végülis óriási publikum előtt bizonyíthatunk. Topteljesítményt akarunk nyújtani!
Az egészségügyi aggodalmakról: Alapvetően pozitív vagyok és nem féltem a játékosaimat. Megbeszéltük a témát. Ha egy játékosnak ilyesmi gondolatai lennének, dönthet úgy, hogy nem játszik – következmények nélkül. De a sérülteken kívül mindenki velünk tart.
A meccsfizikumról: Jó kérdés, nem tudjuk, hogy a csapat hogyan lesz képes végigjátszani a 90 percet. Jól edzettünk – vasárnap 3×20 perces, nagyon magas intenzitású edzőmeccseket rendeztünk. De nyilván még nem tudjuk, hogy élesben hol tartunk.
A karanténről és a korlátozásokról: Egy hetet karanténban töltunk, az Union elleni meccs után pedig nem biztos, hogy az élet normálisan megy tovább. Nekünk szabad olyan dolgokat, amelyeket más nem tehet meg. Ezért is fontos, hogy tartsuk magunkat az előirányzott dolgokhoz. Mindenki örül az edzéseknek és a csapattársaknak, de magánügyi szempontból nagyon le vagyunk korlátozva. Nem hiszem, hogy problémánk lesz ezzel, örülhetünk, hogy ismét játszhatunk. Németországban sok dologban cselekedtek helyesen. Az egész világ Németországra figyel, mi hogyan csináljuk. Ez egy jelzésértékű dolog lehet minden liga számára, és ezután talán ismét jobban előtérbe kerülhet a sport is. Most fontos, hogy következetesen tartsuk be a megkövetelt dolgokat. Nagy a felelősségünk.
A Bayern a krízis nyertese? Ennyire senki nem tud a jövőbe tekinteni. A Bayernnél tapasztalom, hogy a klubnak nagyon jó alapjai vannak, ezért itt valamelyest nyugodtabb lehet az ember. De azt senki nem tudja, hová tart az útunk.
A zártkapus meccsek különlegességéről: A feltételek mindenki számára ugyanazok, kérdés ki jön ki belőle a legjobban. Remélem, hogy gyorsan megbarátkozunk a feltételekkel és megmutathatjuk a kvalitásunkat. Fontos, hogy a csapat motiválja saját magát is. Ha valami nem sikerül, a csapatnak el kell fogadnia. A pozitív, motiváló beavatkozások előszeretettel jöhetnének a padról is. A Campusban és az Arénában is edzettünk, így egy kicsit átvehettük a stadion atmoszféráját. A csapat sejti, mire számíthat.
Coutinhoról: Philippe az elmúlt hetekben megmutatta a kvalitásait. Edzéseken is észleli az ember, hogy másképp érkezett meg a csapatba. Nagyon érzékeny és kivételes futballista, nagyon szeretek dolgozni vele. Remélem, hogy hamarosan ismét pályára léphet.
A taktikáról: Ezt egy kicsit nehezebb megoldani, ha az ember csak csoportokban vagy virtuálisan edz. Videóhívásokon keresztül próbáltuk meg a taktikai elemeket ezekben a fázisokban is gyakorolni. Kivágtunk pár jelenetet, és figyeltünk arra, hogyan analizálják és értelmezzék ezeket a játékosok. Jó módszer volt, ezeket most tudjuk gyakorolni. Pár dolog nyilván még nem stimmel, de remélem, hogy úgy fogjuk majd ezeket végrehajtani, ahogyan a szünet előtt is tettük.
A játékerős csapatok előnyben? Azt hiszem, hogy egy bizonyos mentalitás előnyt jelenthet. Az Union Berlin ellen játszunk, akik nagyszerű mentalitással rendelkeznek. Feljutottak az élvonalba és most hazai pályán fogadják az FC Bayernt. Azt hiszem, hogy ugyanaz vár ránk, mintha szurkolók is lennének: Egy agresszív csapat, amely direkt lendülettel akar a kapura törni, ennek kell ellenállnunk. Csak focikvalitással nem fog menni, be kell vetni a mentalitást és vállalni kell a párharcokat. A futballban ezek a követelmények.