Akadémia

Öt hét után a „Kisbayern” is megtartotta első csapatedzését



Hosszú idő után a harmadosztályú Bayern II is csapatedzést tudott végezni a klub akadémiáján. Sebastian Hoeness vezetőedző legutóbb öt héttel ezelőtt tudott teljeskörű foglalkozást tartani – ezt megelőzően, a hatósági és higiéniai előírásoknak szót fogadva húsvét óta legfeljebb hét főből álló csoportos edzésekkel készültek a srácok a folytatásra.

„Nagyszerű, hogy újra mindenki együtt lehet az edzőpályán. Mindannyian, játékosok és edzők is reméljük, hogy következő lépésként visszatérhetünk a versenyfokozatba és lehetőségünk lesz focizni.”

Korábbi hírek szerint úgy tűnt, hogy május 26-án újraindulhatnak a küzdelmek a 3. ligában, de a DFB május 15-ei ülésén úgy döntöttek, hogy a csapatok egységesen hosszú felkészülési lehetősége miatt ez a dátum egyelőre még tolódik.

A Bayern jelenleg a harmadosztály hetedik helyén ékeskedik, három ponttal lemaradva a harmadik helyen álló Unterhachingtól és hattal a listavezető Duisburg mögött. A müncheniek támadópotenciálját jelzi, hogy a mezőnyben ők szerezték a legtöbb gólt.

Öt hét után a „Kisbayern” is megtartotta első csapatedzését
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top