Visszatér a Bayern München! A Bundesliga 26. fordulójának második napján a bajorok is újra sportszárt húznak, ezúttal a Union Berlin együttese ellen. Hogy mit érdemes tudni a csapatokról a mérkőzés előtt? Mutatjuk!
A jól ismert világjárványhelyzet miatt márciusban csaknem valamennyi futball-bajnokság leállásra kényszerült. A Bundesliga szerelmesei azonban a vártnál előbb visszakaphatják egyik fő szórakozásforrásukat.
A Bayern München ellenfele az első osztályban idén debütáló Union Berlin lesz. A fővárosi csapat ellen igen rövid történetű mérlege van a bajoroknak. Mindössze egy összecsapás, tavaly október 26-án, amikor is az Allianzban a Bayern 2-1-re verte meg ellenfelét. Akkor még Niko Kovac volt a csapat vezetőedzője, Manuel Neuer pedig kivédte Sebastian Andersson büntetőjét is. A svéd csatár a Union legeredményesebbje idén 11 bajnoki góllal, ami egyébként a klub lőtt góljainak több mint egyharmada.
A Union futballistái közül a 33 éves osztrák Christopher Trimmelt, a 25 éves szélső védőt, Christopher Lenzt és a már említett svéd csatárt, Anderssont érdemes megemlíteni. Trimmel a csapatkapitány, a legtöbb focival foglalkozó adatgyűjtő oldal szerint ő futja idén a legjobb szezont a Unionnál, már hét gólpassznál jár (bár ezek mindegyikét szögletek elvégzéséből szerezte). Ő és Lenz a háromvédős rendszer előtti középpálya szélső emberei, így rájuk hárul minden feladat, amelyet azon a poszton el kell végezni. Eredetileg mindketten a védelem szélén játszottak, azonban Urs Fischer taktikájában egy fokkal támadóbb szerepet kell betölteniük. A svájci edző egyébként a Zürich vezetőedzőjeként három tétmeccsen is vereséget szenvedett korábban a Bayerntől. Még egy kis infó a mesterről: családi okok miatt kénytelen lesz kihagyni a találkozót.
A berliniek keretében futballozik még Lewandowski korábbi csapattársa és jó barátja, Neven Subotic, valamint a Kroos-tesók fiatalabbik tagja, Felix is. A 11. helyen álló, kiscsapatnak tűnő Union legutóbbi meccséből nem sok mindent lehet leszűrni (hiszen két hónapja volt már), azonban azon a Freiburg ellen meccsen Sallai Roland is betalált és a fekete-fehérek 3-1-re győztek.
A Bayern München négy ponttal vezeti a Lipcse előtt a bajnokságot. Idén csupa nagyszerű egyéni teljesítményt láthatunk a fiúktól (Lewandowski 25 gólja; Müller 16 gólpassza; Davies lenyűgöző szélső munkája), amelyek igen nagy eséllyel folytatódnak vasárnap délután. 15 meccse veretlen a csapat és pont 15-szörös pénzt fizetnek a fogadóirodák a hazaiak győzelmére is, úgyhogy kötelező feladat vár Hansi fiataljaira. Kérdés, hogy a különös körülmények (üres nézőtér, járványhelyzet miatti intézkedések) hogyan befolyásolják a mérkőzést.
Nyilatkozatok
A Union Berlin trénere, Urs Fischer nem tartott tájékoztatót, helyét a mérkőzésen két segédedzője foglalja majd el.
Hansi Flick: „Nagyon elégedett vagyok a csapattal! Van még három sérültünk, Coutinho, Tolisso és Süle, akik egy ideig még nem bevethetőek. Javi Martínez csak futóedzést végzett, még nem tudjuk, hogy ez elég lesz-e a játékhoz. Intenzíven edzettünk. A napokban láthattuk, hogy jó fizikumnak örvendünk. Remélem, hogy ezt Berlinben is fogjuk tudni érvényesíteni.”
Előzetes kezdőcsapatok
Union: Gikiewicz – Hübner, Schlotterbeck, Subotic – Trimmel, Gentner, Andrich, Lenz – Ingvartsen, Bülter – Andersson
Bayern: Neuer – Pavard, Boateng, Alaba, Davies – Kimmich, Thiago – Gnabry, Müller, Coman – Lewandowski
Hiányzók
Union: Becker (combsérülés), Friedrich (eltiltva), Gogia (erőnléti gondok), Malli (erőnléti gondok)
Bayern: Coutinho (bokasérülés), Süle (erőnléti gondok), Tolisso (bokagondok)
A mérkőzést 18:00-tól a Sport 1-en láthatjátok ÉLŐBEN!