Philippe Coutinho jövője továbbra is kérdéses a Bayernnél – a brazil bokáját pár hete műteni kellett, így egyelőre nem is tudja meggyőzni a bajorok vezetőit arról, hogy kivásárolják őt Barcelonából. A brazil reméli, hogy három-négy héten belül fitt lehet, a laza futóedzéseket a napokban már el tudta kezdeni.
A játékos szerződésében 120 millió eurós záradék van lefektetve, majd szóban 80 millió körüli vételárról volt szó – jövőjéről a krízis előtt májusban kellett volna döntenie a Bayern vezetőinek. Ez a határidő valószínűleg kitolódik, de továbbra is kérdés, hogy a Barcelona mennyit szeretne kapni a 28 éves támadó középpályásért – a katalánok valószínűleg még ennél is jóval lejjebb adhatják az igényüket.
Coutinho ügynöke, Kia Joorabchian a Sport1-nek adott nyilatkozatában érintette a témát:
„A jövőjét illetően még nem született döntés. Ahogyan ebben a nehéz időszakban már többször is elmondtuk, jelenleg nem beszélünk semmiféle transzferről vagy tervről a jövőt illetően. A legfontosabb számára most az, hogy a gyors felépülésre koncentráljon és a lehető leghamarabb tudjon segíteni a pályán a csapatának. Ezután meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok.”
A világ egyik legeredményesebb és befolyásosabb menedzserének tartott Joorabchian szerint Coutinho jól érzi magát a jelenlegi állomáshelyén.
„Azt elmondhatom, hogy Philippe nagyon boldog Münchenben. Szereti a klubot és a nagymértékű professzionalitást.”
A Sport1 információi szerint egyelőre nem játszik az a lehetőség, hogy Coutinho egy újabb évet játsszon le kölcsönben a Bayernnél, viszont a vezetőség állítólag támogatja, hogy a brazil Münchenben maradjon. Állítólag Hansi Flick is szívesen végigcsinálna vele egy komplett felkészülést, ugyanis tavaly is csak augusztus 19-én, Niko Kovac keze alá érkezett a középpályás.
Ezenfelül Kai Havertz átigazolásának meghiúsulása is befolyással lehet Coutinho jövőjére.