A Bundesliga 27. fordulójának szombati játéknapján a Rekordbajnok a csapnivaló formában lévő Eintracht Frankfurtot fogadja otthonában, az Allianz Arenában, ahol több, mint két hónap után ismét találkozót rendeznek.

A vendégcsapat legutóbb nagyjából három hónapja, február 20-án nyert az élvonalban, amikor is az Augsburg kapuját tömték ki öt góllal. Azóta sikerült bejutniuk a jelenleg elég bizonytalan sorsú Európa-liga nyolcaddöntőjébe (ahol a svájci Basel egy meglepetésszerű 0-3-mal vendégeskedett az odavágón), valamint a Werder Bremen legyőzésével bebiztosították helyüket a Német Kupa elődöntőjében, ahol majd a Bayern lesz az ellenfelük. A bajnokságban azonban vereséget vereségre halmoznak, legutóbbi négy találkozójukat kivétel nélkül elvesztették, beszedtek 13 gólt és mindössze kétszer találtak be.

A szünet sem funkcionált megoldásként a Sasok számára, hiszen a járvány miatti kihagyás utáni visszatérés alkalmával hazai pályán kaptak ki a Mönchengladbach ellen. Mondhatnánk, hogy a sorsolás sem kedvez nekik, hiszen a legutóbbi fordulókban a Dortmund és a Leverkusen otthonában is megfordultak – mint már említettük, sikertelenül (mindkét meccs 4-0 lett), most pedig a Bayern ellen kell bizonyítaniuk. Ráadásként egy hét múlva az egyre jobb formába lendülő hatodik helyezett Wolfsburg pályájára látogatnak el.

SGE gegen Mönchengladbach 1:3: Mit zwei Geister-Blitzen auf Platz ...

Az idén jól teljesítő hálóőr, Kevin Trapp sem tehetett semmit a ‘Gladbach ellen, 1-3 lett a vége.

Hogy kik lehetnek az esélyesek, hogy megnehezítsék a Bayern dolgát? Az Eintrachtnál idén két nagyszerű képességekkel rendelkező középcsatár, Bas Dost és André Silva is kevesebb gólt rúgott, mint a szezon egyik legjobb frankfurtija, az osztrák védő (!), Martin Hinteregger, akinek neve mellett már hat strigulát is behúzhattak a góltáblázaton. Habár a Frankfurtnak -5-ös a gólkülönbsége, a szélső védők, Danny Da Costa és Timothy Chandler a leginkább megbízható kerettagok a futballal foglalkozó oldalak értékelései szerint. Mellettük a szerb Filip Kostic nevét érdemes még megemlíteni, aki eddig négy gólt szerzett és nyolcat készített elő, ezzel pedig ő a legveszélyesebb játékosa az Adolf Hütter vezette csapatnak.

Rode vor Kracher gegen Bayern angriffslustig: "Das 5:1 hat nicht ...

Az őszi meccs borzasztó véget ért: 5-1-gyel küldte haza Hütter csapata az akkor még Niko Kovac irányította Bayernt.



Az őszi edzőbuktatás, 5-1-es vereség után revansot vehet a Bayern, ehhez viszont egy fokkal meggyőzőbb teljesítményt kell nyújtania a gárdának, mint amelyet a Union Berlin elleni találkozón mutattak. Lewandowski nevét immár huszonhetedjére kell leírnunk az előzeteseinkben, viszont úgy tűnik, a világ legjobb csatárán múlhat ezúttal is a nagyarányú győzelem. A 26 gólos polák körül a csapat vegyes teljesítményekkel tért vissza, Davies, Thiago és Gnabry sem volt képes a szünet előtti formáját felmutatni. A védelem azonban stabil maradt, ami csak tovább csökkenti az amúgy is biztos esélyes Bayern győzelmi szorzóit.

Hansi Flicknek nincs oka változtatni a csapaton, esetleg Kingsley Comanra hárulhat nagyobb szerep, ha a támadósornak nem sikerül majd meggyőzően játszania. Elvégre, ötöt lehet cserélni…

Nyilatkozatok

Hansi Flick: „Az Eintracht nagyon jól védekezik előrefelé és a labda ellen is dinamikus a játékuk. Szívvel játszanak és ez nagyon tetszik. Olyan csapatra számítunk, amelyik ismét szeretné kapni a fonalat. Filip Kostic személyében az egyik legjobb szélső is ott van a soraikban.”

Kevin Trapp (a Frankfurt kapusa): „Figyelnünk kell arra, hogy magas szintet képvisel a csapatunk, mégis most nekünk kell az alárendeltebb szerepet játszanunk. Sok fontos meccs jön a közeljövőben, szóval összpontosítanunk és koncentrálnunk kell.”

Image

A 2023-ig hosszabbító Manuel Neuer kiváló képességeire is szükség lesz.

Előzetes kezdőcsapatok

Bayern: Neuer – Pavard, Boateng, Alaba, Davies – Kimmich, Thiago – Müller, Goretzka, Gnabry – Lewandowski

Frankfurt: Trapp – Toure, Abraham, Hinteregger, N’Dicka – Ilsanker, Rode – Chandler, Kamada, Kostic – Dost

Hiányzók

Bayern: Coutinho (bokasérülés), Tolisso (bokasérülés), Martinez (erőnléti gondok), Süle (erőnléti gondok)

Frankfurt: Kohr (eltiltva), Paciencia (combsérülés)

A találkozót a Sport 1 élőben közvetíti 18 óra 30 perctől!

Újra az Allianzban játszunk! | Előzetes: Bayern – Frankfurt
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top