Bundesliga

„Beszélnünk kell a hibákról”; Nézők nélkül is szenvedélyes focit tudunk játszani” – Reakciók: FCB 5-2 FRA



A Frankfurt elleni hazai 5-2-es győzelmet követő nyilatkozatok.

🔴 Hansi Flick, a mérkőzésről: Az első félidővel nagyon elégedett vagyok, ekkor domináltuk a meccset. Legfőképpen azért is, ahogyan David Alaba játszott belsővédőként, nagyszerűen tartotta össze a védelmet. Ma Thomas Müllert is ki kell emelni, ugyanis nagyon okosan használta ki a területet és kivette pár gólból a részét – az első félidő olyan volt, mint amilyennek elképzeltük. A szünet után rögtön növeltük az előnyünket, talán ez volt az oka, hogy magunkban már kipipáltuk a mérkőzést és talán ezért hiányzott a koncentráció. A Frankfurtnak jó pontrúgásai voltak, ezért ebben a tekintetben nem tűntünk annyira jónak. Erről beszélnünk kell, oda kell figyelnünk, hogy jobban csináljuk.

◾ A Dortmund elleni meccsről: Kapott gól nélkül akarjuk lehozni a meccset. Nehéz lesz, mert a Dortmund nagyon jó offenzívával rendelkező csapat. Tanultunk a mai meccs jeleneteiből és megpróbáljuk a dolgokat ismét jobban csinálni. Mindannyian reméljük, hogy egy szép futballmérkőzés lesz.

◾ Arról, hogy a következő meccs dönthet a bajnokságról: Egyáltalán nem tekintek ennyire a távolba. Azután a meccs után lesz még hat forduló és 18 megszerezhető pont. Mindegy, hogyan alakul, ez a meccs semmi esetben sem dönt semmiről. Vannak még rajtunk kívül is csapatok – ott van például a jó formában lévő, nagyon jó futballt játszó Leverkusen. Idén nagyon kiegyenlített elől a Bundesliga, most nagyon magasszintű a bajnokság.

Stimmen zum Torspektakel gegen Frankfurt: "Es war ein absolut ...

🔴 Thomas Müller, a meccsről: Ez egy nagyon fontos bajnoki volt számunkra. A Dortmund győzött és mi is tartani akartuk velük a távolságot a három ponttal. Gratulálnom kell a csapatnak. Közönség nélkül az ember soha nem tudja pontosan, hogyan jön ki a dologból, de vártam tőlünk, hogy a határainkat feszegessük. Ez jól sikerült, egészen a két bekapott gólig, ami természetesen már nem mutatott annyira szépen. Ahogy Leon mondta, Hinteregger nagyon jó játékos a rögzített helyzetekben. Főleg ez az első gól… ha a labda az ötösre jön és senki nem érzi úgy, hogy megtámadja, azt át kell beszélnünk. De összességében elég jó meccs volt.

◾ A nézők hiányáról, a BVB meccsről: Természetesen örülnék a szurkolóknak – nincs szebb ezeknél a meccseknél, mindegy, hogy itthon, vagy a dortmundi teltház előtt. Meg fogjuk mutatni, hogy nézők nélkül is nagyon szenvedélyes futballt tudunk és fogunk is játszani. Ez a hét meghatározó számunkra, ugyanis világosan elterveztük, hogy három győzelmet aratunk és ezzel nagy lépést teszünk előre. Nagyon elégedett vagyok a csapatként való intenzitásunkkal. Nem volt tökéletes, de menetelünk, a Dortmund is ezt teszi. Várjuk a keddet. Remélem, hogy megmutathatjuk, hogy mi tesz minket erőssé, és a meccs végén mosollyal távozhatunk a dortmundi stadionból. De kemény meló lesz.




Muller matches De Bruyne's Bundesliga assist mark as Sancho closes ...

🔴 Leon Goretzka, a meccsről: Mindenekelőtt örülök, hogy ismét versenyképes feltételek mellett játszhatunk. A Frankfurt fizikálisan akart ellenállni, az első perctől kezdve gőzerővel dolgoztak hátul, ami természetesen segített nekünk abban, hogy belépjünk ebbe a stílusba, és az otthoni szurkolóink előtt is egy látványos futballt nyújtsunk.

◾ A gólról, góljairól: A gólom Thomas Müller kvalitásait jelzi, nem vakon rúgta be a labdát, hanem felnézett és remekül talált meg, végül sípcsonttal fejeztem be. Azt nem tudom, hogy a gólerősségem jelenti-e a legújabb fejleményt, tavaly is a harmadik legeredményesebb voltam a házi góllövőlistán. Ez az egyik erősségem, a középpályáról gólerősnek lenni – megpróbálom ezt bevetni a meccseken is.

◾ A gyors bekapott gólokról, és ez probléma lehet-e a BVB ellen: Természetesen pontrúgásokból kaptuk. Hinteregger pedig az egyik legveszélyesebb a rögzített helyzetekből. Ezt át kell beszélnünk, de a 3-2 előtt Manunak volt egy remek parádéja is. Ezek olyan dolgok, amiket nem engedhetünk meg magunknak, beszélnünk kell róluk. Egyáltalán nem aggódom miattuk, de a meccseken 100 százalékban ott kell lennünk. Az ilyen meccsek miatt lázban égünk, sajnos szurkolók nélkül, de remek meccs lesz.

FCB vs. SGE: Die Bayern-Stars in der Einzelkritik

🆚 Adi Hütter, a Frankurt edzője: A 90 percet tekintve a Bayern győzelme megérdemelt volt. Ettől függetlenül minden elismerés a csapatnak a Gladbach elleni meccs után mutatott reakciójáért, a teljesítményünket illetően is nagyon tisztességes mérkőzést játszottunk. A 3:2 után az volt az érzésünk, hogy tényleg elérhetünk valamit. A negyedik gól természetesen nagyon bosszantó volt. Egyéni hibák voltak, a részünkről volt ajándék.

◾ A 3-0 utáni hozzáállásról: Megpróbálok a csapatomnak mindig bátorságot és hitet adni, hogy akár itt is szerezhetünk valamit. A fordulópontot a szünet előtti, majd főleg a szünet utáni gól jelentette. De a reakció nagyon tetszett, Rode két rögzített labdájából szereztük a gólokat. A Bayern meglepően engedékeny volt, de a győzelmük rendben van. Ettől függetlenül bosszankodom az öt kapott gól miatt.

🆚 Martin Hinteregger: Már az első félidőben is sok dolgot jól védekeztünk le. A másodikban jött a csapás, majd a két gólunk új színt hozott az életbe. De a Bayern München klasszisát jelzi, hogy amikor kell, akkor egy fokozattal ismét feljebb kapcsolnak. Ettől függetlenül tiszteséges meccsset játszottunk – főleg a második félidőben. Az első gól után már láttam esélyt a pontszerzésre, de a Bayern intézte a dolgokat.


„Beszélnünk kell a hibákról”; Nézők nélkül is szenvedélyes focit tudunk játszani” – Reakciók: FCB 5-2 FRA
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top