Oliver Kahn a SkySport „Sky90” műsorában vendégeskedett és beszélt többek között az átigazolásokról, a bajnokságról, Flickről, Sanéről, Havertzről, Neuerről, Nübelről, Alabáról, a Bayern víziójáról és Sancho tegnapi társadalmi üzenetéről is.
A nyári átigazolásokról: Jelenleg teljesen más dolgokkal kell foglalkoznunk. Ha a piac egyáltalán beindul, akkor is inkább szkeptikus leszek.
Egy lehetséges nyári transzferstopról: Ez is lehet egy opció. A többi európai klubbal együtt az adott pillanatban majd mindent meglátunk. Nem vagyok biztos benne, hogy a klubok készen állnak nagy transzfereket végrehajtani.
A bajnokságról: Azt hiszem túl tapasztaltak vagyunk ahhoz, hogy hátradőljünk. Még mindig van hátra öt meccsünk, köztük pár nehezebb ellenféllel is játszunk. Még messze nem dőlt el semmi.
Kimmich győztesgóljáról a Dortmund ellen: Lenyűgözően csinálta. Az emberek vitatkozhatnak Roman Bürkiről, hogy egy méterrel előrébb állt-e. De ez egy olyan labda volt, amit az embernek nem feltétlenül kell kivédenie. Nagyon nehéz labda volt, amit technikailag nagyon nehéz védeni.
Hansi Flick átvételéről: A csapat lépésről lépésre fejlődött vele, a dortmundi fellépés pedig már nagyon mesteri volt. Óriási tapasztalattal rendelkezünk, ezt az embernek meg kell tanulnia és nem ajándékba adják. Természetesen egy edző kiveheti a részét ebből a folyamatból és Hansi Flick esetében láthattunk, hogy sikerült a futballról alkotott elképzelését közelhoznia a csapathoz. A Bayernnél fontos, hogy tudd a sok topjátékosból álló keretet szabályozni tudd. Hogy meggyőző legyél a kereten belüli konfliktusok megoldásában. Hansi ismeri a Bayern-gént és tudja – idézem: „Az embernek itt német bajnoknak kell lennie – nem csak képesnek kell lennie rá.” – Ezt a csapat is tudja.
A Havertz iránti érdeklődésről: Természetesen ő egy toptehetség és egy szuper játékos, viszont ez nem jelenti azt, hogy az FC Bayern minden jó játékos iránt érdeklődik. Érvényes szerződése van 2022-ig.
Leroy Sané lehetséges megszerzéséről: Sané egy sérülésen van túl, próbálja lépésről lépésre felvenni a ritmust. Sanénak érvényes szerződése van a Citynél, manapság nehéz olyan játékosokról beszélni, akik szerződés alatt állnak. Az FC Bayernnek lehetősége van arra, hogy sorozatban nyolcadszor legyen bajnok, az ilyesmihez kiváló kerettel kell rendelkezni. A mi keretünk kiváló, és az átigazolási díjak tekintetében elővigyázatosnak kell lennünk.
David Alabáról: Thiagoval és Alabával is megbeszélések alatt állunk. Alaba vezérként komoly fejlődésen ment keresztül az elmúlt hónapokban. Nagyon-nagyon elégedettek vagyunk azzal ahogyan most, vezényszavakkal irányítja a csapatot. Alaba nagyon régóta játszik az FC Bayernnél. Thiago is a hetedik évében jár. Világos, hogy gondolkoznak. De azt hiszem, hogy klubként, európai viszonylatban nagyon-nagyon jó érvek szólnak mellettünk és a játékosok tudják, hogy mit tudunk nekik nyújtani.
Manuel Neuer szerződéshosszabbításáról: Azt hiszem, hogy mindannyian nagyon örültünk annak, hogy Manuel a szükséges idő és gondolkodás után aláírta a szerződését és legalább 2023-ig marad nálunk.
Nübelről: Volt értelme az átigazolásnak. Ingyen volt és ő egy nagy kapustehetség. A Bayernhez akart jönni, ezt többször is világossá tette. Be akarja tölteni a Manuel Neuer mögötti pozíciót. Manuelnek is volt egy szakasza, amikor gyengébben teljesített, most visszatért. Beszéltem Alex-szel és elmondtam neki, hogy a Bayernhez kell jönnie, meglátjuk milyen fejlődésen megy keresztül. Fontos kihangsúlyozni, hogy ő maga akarja lépésről lépésre végigjárni a karrerjét. A kölcsönre jelenleg senki sem gondol, a jelenlegi időpontban ez kizárt.
A BL-folytatásról: Egyáltalán nem dőlt még el, hogyan játsszák le a negyeddöntőket, az elődöntőket illetve a döntőt. De lehetséges, hogy mindegyiket egy városban fogják majd.
A szurkolók lehetséges stadionba való beengedéséről: Szerintem kiváló koncepciót találtunk ki, hogy egyáltalán folytathassuk a bajnokságot. Most alaposan meg kell figyelni kell az egészet, de továbbra is óvatosan kell eljárni, ugyanis továbbra is vannak kitörési pontok. Viszont támogatom a nézők átgondolását, de ez is csak egy bizonyos koncepció mentén lehetséges. Természetesen megvizsgáltuk, hogy a jelenlegi higiéniai előírások mellett hány szurkolót tudnánk beengedni az Arénába, és 10-11 ezer néző jött ki. Ezt kell elfogadnunk.
A Bayern víziójáról: Mindannyian azt akarjuk, hogy az országon belül a legmagasabb szinten álljunk, de az európai viszonylatban is egészen az élen akarunk lenni. Sokat kell gondolkodnunk, hogyan tudjuk ezt lehetővé tenni. A Bajnokok Ligáját a lehető leghamarabb meg akarjuk nyerni, sok ember foglalkozik ezzel a Bayernnél. Továbbá fontos, hogy milyen társadalmi szerepet töltsünk be. A klub nem csak a koronás időszakban vállalta a társadalmi felelősségvállalást. Vannak olyan dolgok, amit a jövőben tehetünk. Most viszont a jelenlegi helyzetet kell túlélnünk, ezután beszélhetünk a további víziókról.
Sancho mezüzenetéről: „Igazságot George Floydnak”: Néha azt kívánnám, hogy a játékosok több ilyen felelősséget vállaljanak. Mindannyian tudjuk, milyen hatása van ennek a tettnek a külvilág felé. Természetesen ez egy olyan dolog, ami nem engedélyezett, de a játékosoknak képesnek kell lenniük kifejezni a vélemünyüket a társadalmi kérdésekben. Joshua Kimmich, Leon Goretzka, Manuel Neuer és más játékosok is felhívják a világ figyelmét, hogy segíteni tudjanak.