A pontvadászat 30. fordulójában a Bajnokok Ligája-helyekért harcoló Leverkusen otthonába látogatunk. Vajon sikerül elhozni mindhárom pontot az idén már Bayernt is verő piros-feketéktől? Meccselőzetesünkkel egy kicsit közelebb kerülhettek a válaszhoz.

A Leverkusen november 19-én, az Allianz Arenában 2-1-re verte a már Hansi Flick által irányított Bayern Münchent. Ezzel a győzelemmel a Rajna-parti klub elmondhatja magáról, hogy azon két csapat egyike, amely kifogott a sikeredző együttesén, mióta az átvette a Rekordbajnok keretét. A két klub között jelenleg 11 pont különbség van a tabellán, ám mindkettejük számára létfontosságú ez a találkozó. Míg a ‘Kusen a Borussia Mönchenglabachhal (amely csapat egyébként a bajorok következő ellenfele lesz a ligában), a Lipcsével és a Dortmunddal vív izgalmas harcot a BL-t érő helyekért, addig a Bayern a bajnoki cím bebiztosításáért hajthat. Egyszóval, sok minden múlik ezen a találkozón.

A Leverkusen legutóbb 1-0-ra verte a Freiburg együttesét annak a Kai Havertznek a találatával, aki az újraindulás óta négy meccsen hat gólt vágott, emellett pedig a támadósor mozgatórugója. Nem mellesleg húszévesen már ő a Bayer csapatkapitánya is. Azért nem szabad megfeledkezni az ősszel az Allianzban duplázó Leon Bailey-ről sem, valamint a fiatal francia szélsőről, Moussa Diaby-ről, akinek mozgása Kingsley Comanét idézi. Peter Bosz keretében van ex-Bayern-játékos is, Mitchell Weiser, aki majd a bajorok bal szélének kivédekezéséért lesz felelős.

A hazaiak egyéni rekordra is készülhetnek: sosem sikerült háromszor egymás után megverniük a Bayern Münchent (a legutóbbi két összecsapást ugyanis ők nyerték). Emellett a müncheniek esélyeit ronthatja, hogy a Leverkusen ellen van Robert Lewandowski egyik „legrosszabb” mutatója: 17 meccsen 5 gólt rúgott ellenük.

A Bayern részéről biztosak lehetünk abban, hogy a játékosok nem veszik félvállról a küzdelmet. Lewa sorozatbeli ötödik gólkirályi címéért hajt, Thiago és Niklas Süle pedig a visszatérés kapujában állnak. A teljes csapat jó formában van, a múltheti, Düsseldorf elleni 5-0-ás győzelem pedig jó alaphangot adott a soron következő rangadókra, valamint a jövő hét szerdán megrendezendő Frankfurt elleni kupa-elődöntőre.

🔴 Nyilatkozatok

Hansi Flick: A játékstílusunk mutatja, hogy jó úton haladunk. Éhesek vagyunk a gólra és meg akarjuk nyerni a meccseinket, pont így akarunk a Leverkusen elleni meccshez is hozzáállni. A Leverkusen szép focit játszik és nagyon hatékony, a lehető legkevesebb helyzetet kell engednünk nekik. Nagyon gyors játékosaik vannak, ezt az odavágón már megtapasztaltuk. Meg kell akadályoznunk őket.

Peter Bosz, a Leverkusen edzője: Mint mindig, ezúttal is felkészültünk erre a mérkőzésre: 95 százalékban magunkkal, a maradék ötben az ellenféllel foglalkoztunk. Ez az öt százalék nagy mókát jelent, mert futballkedvelőként élvezem a Bayern által játszott focit. Jól védekeznek, nagy nyomást helyeznek a labdára és remek egyéni játékosokkal rendelkeznek. Hogy elérjünk valamit, mindannyiunknak hinnünk kell benne, bátornak kell lennünk és teljes mértékben érvényesítenünk kell a játékstílusunkat.

🔴 Előzetes kezdőcsapatok

Leverkusen: Hradecky – Weiser, S. Bender, Tapsoba, Sinkgraven – Aranguiz, Demirbay – Bellarabi, Amiri, Diaby – Havertz

Bayern: Neuer – Pavard, Boateng, Alaba, Davies – Kimmich, Thiago – Gnabry, Müller, Coman – Lewandowski

🔴 Hiányzók

Leverkusen: 

Bayern: Coutinho (bokasérülés), Süle (erőnlét), Tolisso (bokasérülés)

 

>> A mérkőzés 15 óra 30 perctől a Sport 1 közvetíti élőben! <<

 

Bosszút állhatunk a ‘Kusenen | Előzetes: Leverkusen – Bayern
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top