Aitor Elizegi, az Athletic Bilbao elnöke reagált Javi Martínez interjújának azon részletére, amelyben a 31 éves védekező középpályás a jövőjével kapcsolatban a baszk csapatról is megnyilvánult.
„Hat elképesztő évem volt Bilbaoban. Természetesen ez az opció is játszik.”
– mondta Javi arra a kérdésre, hogy visszatérne-e egykori csapatához, illetve elmondta azt is, ha valamit meg tudna változtatni a pályafutásában, akkor tisztességes búcsút adna a Bilbao szurkolóinak, ugyanis nem volt ideje erre. Ezekre a mondatokra a Marcában adott interjújában reagált az 53 éves elnök.
„Ha egy játékos az Athleticnél akar lenni, az sokkal egyszerűbbé teszi a dolgokat. Köszönetet kell mondanunk Javinak azért, hogy jót nyilatkozott az Athleticről. Nagyszerű, hogy játékosok, akik a klub játékosai voltak, vissza akarnak térni ide.”
Elizegi emellett hangsúlyozta, hogy a lehetséges transzfer Rafael Alkorta sportigazgatón és Gaizka Garitano edzőn is múlik.
Javi szerződése 2021-ben jár le és a kevés játéklehetősége miatt valószínűleg távozik a nyáron – ebben az idényben csak 13 meccsen kapott több-kevesebb lehetőséget. Martínez elmondta, hogy nyitott mindenre, de a bizonytalanság miatt akár az Egyesült Államokban, Ausztráliában vagy mint említettük, Spanyolországban is eltudja képzelni a pályafutását.
