Mats Hummels, Julian Brandt, illetve a Borussia Dortmund számára nem lehet más cél jövőre sem, mint a bajnoki cím.
A Lipcse elleni 2-0-ás győzelmével a BVB bebiztosította magának a bajnokság második helyezését. A 2011-es és 2012-es bajnoki cím után már ötödszörre végeztek közvetlenül a Bayern mögött. Mats Hummels a Skynak adott nyilatkozatában elmondta, hogy ezen feltétlenül változtatni akarnak.
„Ősszel sok pontot veszítettünk, tavasszal viszont már lenyűgözőbbek voltunk. Csak három meccset veszítettünk el. A Bayern viszont még jobb köröket futott, ezért megérdemelten lettek bajnokok. A következő szezonban feljebb akarunk csúszni egy pozícióval, ezt terveztük el magunknak. Mindig a bajnoki címnek kell lennie a célunknak.”
Julian Brandt is kitűzte magának a BVB következő célját.
„A második helyezésben semmi különleges nincs, mindenki bajnok akar lenni. Ez idén nem sikerült, jövőre viszont újra meg fogjuk próbálni.”
Így fest a bajnokság állása 33 fordulót követően: