A bajnokság utolsó, 34. fordulójában a hatodik helyezett Wolfsburg otthonába utazunk. Már biztos bajnokként vágunk neki a találkozónak, ami előtt összegyűjtöttük nektek a legfontosabb tudnivalókat, a nyilatkozatokat és a taktikai hadrendet.

A Bayern München ma délután veretlenül zárhatja az egész téli-tavaszi szezont, azonban Oliver Glasner gárdája biztosan nem fogja könnyen adni magát. A Zöldek már nem léphetnek előrébb helyeket, azonban a játéknap után könnyen meglehet az is, hogy a Hoffenheim elcsaklizza tőlük az utolsó Európa-liga-csoportkört érő hatodik helyezést. Persze akkor sem dőlne össze minden a csapaton belül, hiszen a hetedik pozícióval is a második legrangosabb európai kupasorozat selejtezőibe lehet kerülni.

Glasner fiai felemás formában játszanak, hisz előző öt meccsükön csak hét pontot tudtak összegyűjteni, ráadásul hazai mérlegük is hagy maga után kívánnivalót: a 18 csapatból a 14. legrosszabb mutatóval rendelkeznek (16 meccsen mindössze 4 győzelem). Emellett a wolfsburgiak összesített mérlege is tarkabarka, 13 győzelem mellett 10-10 döntetlent és vereséget tudhatnak magukénak.

Az őszi találkozó Zirkzee és Gnabry kései góljaival dőlt el (2-0).

Hogy ki lehet a Farkasok nyerőembere? A markáns gólvágó, Wout Weghorst, aki 16 góljával a csapat gólkirálya, illetve az egész szezonban kiváló formában játszó ballábas középpályás, Maximillian Arnold, aki 12 gólban vállalt szerepet a csapatban. Természetesen a védelem nagyágyúit, Kevin Mbabut és John Brookst is érdemes megemlíteni, ha azokról beszélünk, akik magabiztosságot képviselhetnek a Rekordbajnok ellen.

Szeretett klubunkra térve meglehet, hogy a Bayern München kezdőjében ott lesz a Real Madridtól kölcsönvett Álvaro Odriozola, illetve csereként beszállhat a sérüléséből visszatérő Philippe Coutinho is. Akárhogyan is lesz, reméljük délután 15:30-től szórakoztató játékot látunk a Volkswagen Arenában és megkönnyebbült bajorokat, akik a jövő héten újra harcba szállhatnak, ráadásul egy újabb trófeáért.

🔴 Nyilatkozatok

Oliver Glasner, a Wolfsburg vezetőedzője: „A Bayern verhetetlennek tűnik jelenleg, annak ellenére, hogy ki lép pályára vagy hogy melyik sorozatban játszanak. A lehető legnagyobb minőségű teljesítményre lesz szükségünk.”

Hansi Flick: „Fontos, hogy ne adjuk könnyen magunkat. Nehéz visszafogottan játszani, amikor a koncentrációd is csökken. Muszáj beleadnunk mindent és ritmusba jönni a kupadöntőre.”

🔴 Előzetes kezdőcsapatok és hiányzók

Wolfsburg: Casteels – Mbabu, Pongracic, Brooks, Roussillon – Gerhardt, Arnold – Steffen, Schlager, Brekalo – Weghorst

A Zöldektől Mehmedi (Achilles-ín sérülés), Otavio (bokasérülés), Tisserand (agyrázkódás), Schlager és William (térdproblémák) kényszerül majd kihagyni a találkozót.

Bayern: Neuer – Odriozola, Boateng, Alaba, Davies – Kimmich, Goretzka – Gnabry, Müller, Coman – Lewandowski

Niklas Süle (erőnlét), Thiago (ágyéksérülés), valamint Tolisso (bokasérülés) nem játszhat majd, Mai (bokaproblémák) és Arp (térdsérülés) szereplése pedig kérdéses.

A Farkasokkal táncoljuk az utolsót | Előzetes: Wolfsburg – Bayern
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top