A Bayern München július 1-jén délelőtt bejelentette, délután pedig bemutatta legújabb szerzeményét, a PSG-től ingyen érkező 18 éves védőtehetséget.
Tanguy Nianzou Kouassi
A nevéről: A teljes nevem Tanguy Nianzou Kouassi – én a Nianzout részesítem előnyben, a családom is így hív.
Miért döntött a Bayern mellett? Azért döntöttem a Bayern mellett, mert fejlődni szeretnék és ez érinti a képzésemet is. A Bayern volt a megfelelő választás.
A reményeiről: Idén sok fiatal játszott a Bayernben, ez példaként szolgálhat számomra. Sok meccset láttam és remélem, hogy én is rátérhetek erre az útra. Remélem, hogy ez a lehető legjobban sikerül.
Az erősségeiről: A PSG-nél belsővédőként lettem kiképezve. Tavaly játszottam a hatoson, képes vagyok alkalmazkodni. Nincs problémám azzal, ha másik pozícióban kell játszanom.
A franciák befolyásáról: Azt hiszem, hogy a franciák száma is befolyásolta a döntésemet. Illetve a múltban is voltak olyan nagy francia játékosok itt, mint Lizarazu, Sagnol vagy Ribéry.
Tuchelről: Nagyon jó kapcsolatom van az edzővel, de úgy döntöttem, hogy a Bayernhez igazolok. Változtatni és fejlődni akartam. Az új klubomra koncentrálok.
A Bayern francia játékosaiva való kapcsolatáról: Eddig még nem volt semmilyen kapcsolatom a francia játékosokkal, de erre hamarosan sor kerül majd.
A példaképéről: Amikor kicsi voltam, Lilian Thuram volt a példaképem. Láttam tőle videókat. Most viszont nem igazán van konkrét példaképem.
A Németországba való beilleszkedésről: Részt fogok venni német oktatáson. Feltétlenül meg kell tanulnom a nyelvet, hogy mindenkivel kommunikálni tudjak. Jelenleg szállást keresek.
Hasan Salihamidzic
Kouassiról: Először is, szeretnélek téged üdvözölni Münchenben. A 2002-es korosztályban ő Európa egyik legjobb játékosa. Marco Neppe már régebben mutatta meg nekem és sokáig figyeltük őt. Amikor értesültünk arról, hogy nem akar Párizsban maradni, mindent megtettünk, hogy Münchenbe csábítsuk. Nagyon örülünk, hogy meg tudtuk győzni őt, és biztos, hogy ő is erősíteni szeretné a csapatot. Tanguy képes több pozícióban, például a hatoson is játszani. Belsővédőként már nagyon fejlett, komoly kvalitásai vannak a játékfelépítésben. A profilja passzol a csapatunkba. Az elmúlt hónapokban Hansi Flick és a stábja bizonyította, hogy képesek a fiatal játékosokat továbbfejleszteni. Büszkék vagyunk arra, hogy az olyan fiatal srácok, mint Kimmich vagy Coman olyan útat jártak be, amelyet meggyőződésünk szerint Tanguy is meg fog tenni.
Az új pozíciójáról: Igazgatósági tagként nagyobb felelősségem lesz a különböző részlegeken. Én felelek azért, hogy az FC Bayern a jövőben is jó helyzetben legyen. A felügyelőbizottságnak szeretném megköszönni a bizalmat, az igazgatótanácsban lévő kollégáimnak pedig a jó együttműködést.
A kerettervezésről: A kerettervezésnél ügyelnünk kell arra, hogy a játékosok rugalmasak legyenek és meglegyenek az egyéni klasszisaik. A kerettervezésben van egy víziónk, amelyben sok kirakóst kell egymásba illesztenünk. Elsősorban a mentalitásnak kell stimmelnie, ebben pedig Tanguy remekül passzol hozzánk. Nagyon örülünk, hogy megszerezhettük őt.
Sanéról: Leroy Sané menedzsmentjével és a Manchester Cityvel is nagyon jó megbeszéléseket folytatunk. Most türelmesnek kell lennünk, többet erről nem tudok mondani.
A kupadöntőről: A csapaton belüli atmoszféra nagyon jó. Az elmúlt idők jó teljesítménye az eheti edzéseken is érződött a csapaton. A srácok fel vannak tüzelve és szombaton meg akarják nyerni a következő címet is. Nagyon optimisták vagyunk, hogy a pályáról mi távozhatunk győztesként.
A kölcsönjátékosok szerződéséről: Nagyon örülünk, hogy mind a három kölcsönjátékost meg tudtuk tartani a következő két hónapra, és segíthetnek nekünk a fontos meccseken.
Nianzou edzéséről: Az edzői stáb megbeszéléseket folytat Tanguy-jal. Kapott egy edzéstervet, de először elmegy kikapcsolódni. Azt akarjuk, hogy fitt legyen, ha a következő szezon megkezdődik.
A koronakrízis ideje alatti munkáról: Gratulálok a Ligának és a kluboknak, hogy átélték ezt a nehéz időszakot és szenzációsan betartották a szabályozásokat. Nem volt egyszerű. Természetesen szomorú, hogy a közönség nem látogathatta a stadionokat, pedig mindent értük teszünk. Nem várhatjuk el, hogy az Allianz Aréna ismét tele legyen. Természetesen a munka változott pár dologban. Például nem tudunk élőben megfigyelni vagy személyes, helyszíni megbeszéléseket folytatni. Kreatívnak kell lennünk, ettől függetlenül viszont terveznünk is kell.
A további transzferekről: Elsősorban nagyon örülünk, hogy meggyőzhettünk Tanguyt a Bayernről. A többit majd meglátjuk. Mindig nyitva tartjuk a szemünket, az átigazolási időszak október közepéig tart.
Egy jobbhátvéd lehetséges érkezéséről: Nagyon jól el vagyunk látva a védelemben, de mindig nyitva tartjuk a szemünket, hogy a csapatunkat mélységében és kvalitásaiban is erősítsük. A gazdasági lehetőségek viszont ezekben az időkben nem végtelenek. Nagyon kreatívnak kell lennünk és meg kell próbálnunk egy jó csapattal nekivágni a következő szezonnak.