A Bayern München II kikapott a Kaiserslautern elleni utolsó fordulóban, és ezzel elveszítette a mérkőzések óta tartó veretlenségét, de a közvetlen riválisok botlásának is köszönhetően végül megnyerte a harmadosztályú küzdelmeket. Sebastian Hoeness csapata friss feljutóként előzött meg mindenkit, és az övék az első amatőrcsapat, amely képes volt megnyerni a 3. Ligát.
A mérkőzés után átadták a győztes csapatnak járó serleget, illetve díjazták az év játékosát, egyben a harmadik vonal gólkirályát, Kwasi Okyere Wriedtet is. A ghánai nemzetiségű, hamburgi születésű 24 éves támadó az utolsó két fordulóban nem léphetett pályára, mivel az év elején egy július 1-jétől szóló szerződést írt alá a holland Willem csapatához. A holland klub nem engedte őt játszani, de Wriedt 33 meccsen így is 24 gólt és hat gólpasszt számlált, amellyel megérdemelten nyerte meg az egyéni kitüntetéseket.
A távozó Wriedtől az edzője, az év trénereként megválasztott Sebastian Hoeness nyilatkozott: „Sportszakmailag és emberileg is nagy veszteség számunkra az elveszítése. Igazán majd valószínűleg csak akkor fogjuk érezni, amikor az új szezon kezdetét veszi. Hiányozni fog, hiányozni fognak a góljai is.”
Wriedt is búcsúzott: „Három nagyon szép és sikeres évet töltöttem el Münchenben. Sokat köszönhetek az FC Bayernnek – a körülöttem lévő jó csapat nélkül mindez nem lett volna lehetséges. Ide tartoznak a csapattársaim, az edzők, a klub alkalmazottai, fizioterapeuták vagy az orvosok.”
Karl-Heinz Rummenigge: Szeretnék a csapatnak és az edzői stábnak, élén Sebastian Hoenessnek, csakúgy mint Jochen Sauernek, a Campus vezetőjének az FC Bayern nevében gratulálni ezért a kivételes eredményért. Kiemelkedő teljesítmény volt, amit a második csapatunk véghez vitt. Kár, hogy nem kerülhetnek fel a másodosztályba, megérdemelnék.
Hasan Salihamidzic: Ez egy olyan siker, amit az ember nem tud eléggé dicsérni, ennek az egész FC Bayern örülhet. Helyes elhatározás volt tavaly mindent arra fektetni, hogy az U23-mas csapatunkkal a harmadosztályban játsszunk. A fiatal játékosok és a profik közötti távolság már az első szezonban is csökkent, ezáltal pedig a képzésésünk is még fontosabbá vált. Alapjában véve ez az egész FC Bayern Campus teljesítménye volt, de szeretnék különös köszönetet mondani Sebastian Hoenessnek és a csapatnak. Ez a bajnoki cím egy jelzést jelenthet minden nálunk játszó srácnak.
Jochen Sauer: Valószínűleg nem mostanában fogja egy második csapat elérni azt, amit elértünk. Hihetetlenül büszke vagyok az egész csapatra! A mai vereség ellenére feljutóként bajnokká válni a harmadosztályban, az egy hihetetlen teljesítmény, egy szenzáció! Ráadásul nagyon sok olyan fiatal, 17-18 éves srácot vetettünk be, akik korábban még soha nem játszottak a harmadosztályban. Ezért sem tudom eléggé kihangsúlyozni a csapat idei teljesítményét – főleg egy olyan ősz után, amelyben szoknunk kellett a bajnokságot. Ha az ember ilyen sorozatot folytat tavasszal, és végül az első helyen végez, az egy olyan dolog, amiről álmodni sem mer az ember.
Sebastian Hoeness: Ez egyszerűen szenzációs! Nagyon boldogok vagyunk, ez egyértelműen az edzőkarrierem legszebb veresége volt. Négy-öt-hat játéknappal korábban már láttuk, hogy nehéz minket megverni és képesek vagyunk folytatni a sorozatunkat, de csak most tudom igazán felfogni ezt. A meccs előtt tudtuk, hogy a Lautern nagyon összetett és 100 százalékosan komolyan fogják venni a mérkőzést.
Otschi Wriedt: Természetesen nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy végül bajnokok lettünk. Keményen érintett, hogy az utolsó két mérkőzésen nem léphettem pályára, de a lelátón is nagy érzelmeket tápláltam és megpróbáltam onnan támogatni a csapatot. Összességében ez egy kiemelkedő szezon volt. Ha megnézzük, hogy ősszel melyik pozícióban álltunk, és milyen erős tavaszt játszottunk, akkor végül megérdemeltük a címet.