A Bayern München háza tája is nyilatkozott a mai Bajnokok Ligája-sorsolásról, amely során kiderült, hogy a Chelsea elleni nyolcaddöntő-visszavágó után a negyeddöntőben Barcelona-Napoli párharc győztesével találkozunk, ezt követően pedig a Manchester City, Real, Juventus, Lyon négyes valamelyikével mérkőzünk meg a döntőbe jutásért.
Az ötszörös BL-győztes Bayern képviseletében a vezetőség tagjai, Herbert Hainer, Karl-Heinz Rummenigge, valamint Hasan Salihamidzic, illetve játékosaink, a csapat kapitánya, Manuel Neuer és Thomas Müller nyilatkozott arról, mit gondolnak az augusztusi végjátékról.
Herbert Hainer: „Lépésről lépésre vesszük a dolgokat és a Chelsea a következő feladatunk. Azon a mérkőzésen muszáj lesz teljes mértékben összpontosítanunk. Hansi Flick csapata csodálatos focit játszott az elmúlt hónapokban és most ideje, hogy ezt a formát a Chelsea elleni meccsre is átvigyük.”
Karl-Heinz Rummenigge: „Nem szeretnék kitérni arra, kik lehetnek a lehetséges ellenfeleink a negyeddöntőkben, mert még nem tartunk ott. Az első dolog, amit meg kell tennünk, az az, hogy hagyjuk a csapatot regenerálódni, illetve felkészülni a Chelsea elleni nyolcaddöntő-visszavágóra az Allianz Arenában. Lépésről lépésre kell haladnunk, ahogyan azt tettük 2013-ban is, összeszedetten – még ha érzem is az eufóriát a duplázás óta. A fókusz a Chelsean van, aztán majd meglátjuk. De természetesen a negyeddöntőkben csak nagyon erős ellenfelek várnak ránk.”
Hasan Salihamidžić: „Úgy gondolom, hogy mindannyiunk remek munkát fog végezni abban, hogy a következő feladatunkra, a Chelseare koncentráljunk. Ez az az akadály, amelyet át kell ugranunk, majd csak azután foglalkozhatunk a többi klubbal. Az a tény, hogy a feladatunk nem lesz könnyebb, mindenki előtt tiszta. Nekünk kizárólag a Chelsea számít most. Fel kell készülnünk erre a mérkőzésre, természetesen magabiztosan, ugyanakkor nem fogjuk alábecsülni őket.”
Manuel Neuer: „Jelenleg nem jár a fejemben olyan gondolatok, amelyek a lehetséges BL-ellenfeleinkről szólnak, mert még mindig le kell játszanunk a Chelsea elleni második mérkőzést a nyolcaddöntőben. Meccsről meccsre gondolkodunk. Ez már egy hosszú útra repített minket ebben a szezonban. Ha elérjük a negyeddöntőt, akkor kell összpontosítanunk a Napoli-Barcelona meccs győztesére.”
Thomas Müller: „Először a Chelsea ellen kell játszanunk, szóval egyelőre nem szeretnék semmit sem mondani a lehetséges negyeddöntős ellenfeleinkről. Még nem vagyunk Lisszabonban, és még nem találkoztunk se a Napolival, se a Barcelonával sem. Meghagynám másoknak a számolgatást.”