Interjúk és nyilatkozatok

Rummenigge: Alaba az első játékos, aki Franz szintjén játszik / Rég volt ilyen vezérünk a védelemben



Rummenigge a Skynak adott interjújában az Aranylabdán és a Bajnokok Ligáján kívül beszélt többek között a szerződéshosszabbítást egyelőre, anyagi kérdések miatt egyelőre visszautasító David Alabáról is.

” Mindenekelőtt el kell mondanom Davidről, hogy nagyszerű szezont játszott. A sérültjeink miatt, kényszerű okokból kellett középre húzódnia, Hansi bravúrosan játszatta őt azon a poszton.”

Rummenigge folytatta a sajátnevelésű, 29 éves osztrák dicsőítését.

„Jó ideje nem volt olyan vezérünk a védelemben, aki tényleg a kezébe vette a karmesteri pálcát, aki hangot adott volna és egyszerűen a védelem vezérévé vált válna. Ő ezt tette, és ezt különösen a koronás időszakban láthattuk tőle. Az üres stadionokban adott utasításaiból megállapíthattuk, mennyire jól szervez hátulról. A játékstílusa miatt is egy nagyon-nagyon fontos játékos számunkra, ezt említenem sem kell.”




Kalle a korábbi, ügynököt célzó odaszúrások után most kicsit sportszerűbben kommentálta az alapvető megbeszéléseket.

„Egyáltalán nem szeretnék a tárgyalással kacsolatos dolgokról beszélni, mert szerintem nem lenne fair dolog a másik féllel szemben. Természetes, hogy a játékos ügynöke a lehető legtöbbet akarja kisajtolni a dologból. Az is természetes, hogy az FC Bayern, különösen a mostani időkben, megpróbálja pénzügyi tekintetben visszafogni magát.”

A Bayern nem akarja teljesíteni a Pini Zahavi által követelt fizetést Alaba számára, de Rummenigge optimistán tekint a megbeszélésekre. Újabb komoly bókokkal próbálta meg meggyőzni a játékost a klub megbecsüléséről.

Daily Schmankerl: Alaba dreams of retiring at Bayern — on ...

„Optimista vagyok, hogy a nap végén megoldást találunk, sőt, David itt fejezze be a karrierjét. Mindig is mondtam, hogy David számomra tulajdonképpen a fekete Franz Beckenbauer. Ő az első olyan játékos, aki ismét annak a Franznak a szintjén játszik, akivel én magam is játszhattam együtt, aki így a kezébe tudta venni a stafétabotot. Személyiségileg is nagyszerű fejlődésen ment keresztül, megvan az esélye arra, hogy a bőrszíne által – főleg a Black Lives Matter idejében – különleges szerepet vállaljon. Azt hiszem, hogy David és a klub kölcsönösen megbecsüli egymást.”

Rummenigge: Alaba az első játékos, aki Franz szintjén játszik / Rég volt ilyen vezérünk a védelemben
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top