A visszaszámlálás hamarosan a végéhez ér: ma este jön a Barcelona és a Bayern München összecsapása a Bajnokok Ligája portugáliai minitornájának negyeddöntőjében, Lisszabonban. Mutatjuk, mit érdemes tudni a Blaugranáról, illetve mik a legfrissebbek Hansi Flick csapatának háza tájáról.

Az idei különleges BL-kiírás két olyan csapata csap össze, amely a versenyben maradt klubok közül egy tulajdonságban igencsak kiemelkedik. A mezőnyből csak a Bayern és a Barcelona volt képes a kupasorozatot megnyerni, ráadásul 5-5 alkalommal. A másik ágon az Atalanta és a PSG összecsapása szerdán 1-2-es eredményt hozott, míg a Leipzig és az Atlético Madrid csütörtöki mérkőzése végén a németek örülhettek, miután 2-1 arányban megverték ellenfelüket.

Az ágrajz másik felén természetesen a szóban forgó mérkőzés vár lemeccselésre, illetve szombaton a Manchester City és a Lyon találkozója, amely után teljes lesz az elődöntők mezőnye.

A Barcelona az előző körben 3-1-re győzte le a Napoli együttesét, ezzel pedig összesítésben 4-2-vel mentek tovább a lisszaboni nyolcas döntőbe. A csapat ásza az idei idényben is vitathatatlanul Lionel Messi, aki ugyan a házi góllövőlistán a második (Suárez négy gólt szerzett, míg az argentin hármat), azonban gólpasszokban jeleskedik (3), illetve összességében is ő a csapat legjobbja. Még ha úgy is tűnhet a sajtóhírekből, hogy nem minden klappol a Barcánál, a kellő kvalitású játékosok ott lesznek az Estádio da Luzban, hiszen a francia Ousmane Dembelé is visszatért a sérüléséből, így csak Samuel Umtiti, valamint a nem nevezhető Martin Braithwaite és a már gyakorlatilag Juventus-futballista Arthur nem játszhat a keretből.

Download wallpapers Benfica Stadium, fans, Estadio da Luz, full ...

A szurkolók most nagyon fognak hiányozni a képből.

Ha már Estádio da Luz: a Bayern veretlen a lisszaboni stadionban, amely az SL Benfica együttesének hazai pályája. A 2016-os szezon negyeddöntőiben, a 2018-as idényben pedig a csoportkörben vívtunk csatát a portugál együttessel. Itt játszották egyébként a 2004-es Európa-bajnokság döntőjét, ahol a korábbi Bayern-edző, Otto Rehhagel vezette Görögország óriási meglepetésre 1-0-ás győzelmet aratott a házigazda ellen. Tíz esztendővel később BL-finálét is rendeztek itt, ekkor nyerte tizedik címét a Real Madrid a később Bayernbe igazoló Xabi Alonsóval a keretben. A hardcore Bayern-fanatikusok számára még érdekes adat lehet, hogy a rendes játékidő utolsó 33 percében, valamint az Atlético Madrid teljes összeomlását (4-1) hozó hosszabbításban a pályán volt az ex-Bayernes José Sosa is.

A Bayern és a Barcelona egyébként rekordszámú 18. alkalommal jut be a Bajnokok Ligája negyeddöntőibe, míg a katalánok sorozatban 13-adjára vannak ott a legjobb nyolc csapat között. Természetesen a Bayern formája az idei idényben sokkal lehengerlőbb, mint a Barcelonáé, hiszen a bajorok egyedüliként a résztvevők közül mindegyik mérkőzésüket megnyerték a kiírásban, ráadásul a Bayern kulcsembere, Robert Lewandowski 13 góljával és 4 asszisztjával kimagaslik a góllövőlista mezőnyéből.

A Bayern grafikája jól mutatja a két játékos közötti idei különbséget – hozzátéve, hogy természetesen Lionel Messi a focitörténelem valaha volt egyik legjobb játékosa. (A számadatok mellett felülről lefelé haladva a lejátszott meccsek, a gólok, a gólpasszok és a gólok percenkénti eloszlása látható.)

Az elmúlt napokban összeszedtünk pár érdekességet még a spanyol ellenfélről, ezt az Ellenfélnézőnkben olvashatjátok, méghozzá ezen a linken.

Nyilatkozatok

Quique Setién (a Barca vezetőedzője): A Bayern sok szempontból fejfájást okozhat nekünk. Olyan kiegyensúlyozott és összetett csapatuk van, amely nyomás alá helyezhet minket, de le is védekezhetnek, a támadósorukban is erős játékosaik vannak. Tudjuk, hogy remekül presszingelnek. Meg kell tartanunk a labdát és túl kell lendülnünk az ellenfél nyomásán. Ha ez sikerül, fájdalmat okozhatunk nekik. Nem látom, hogy valamelyik csapat is előnyben lenne – aki kihasználja az esélyeit, az jut tovább.

Hansi Flick: Minden játékos itt van, aki bevethető és pályára léphet. Benjamin Pavard minden tesztet jól abszolvált otthon és ezért utazott utánunk Lisszabonba. Megtesszük a következő lépést és meglátjuk, hogy mi lesz vele a meccs után, a Barca ellen viszont nem áll a rendelkezésünkre. Kingsley is játszhat, 100 százalékos, ezért opciót jelent a holnapi kezdőcsapatba is. […] Tiszteljük a Barcelonát. Az elmúlt évtizedben Európa egyik domináns csapata volt. Sok edzőt és klubot inspiráltak a játékstílusukkal és azzal, hogyan nevelik ki a fiatalokat. Világklasszis játékosok vannak a soraikban, és nem csak Messi: Ott van Pique, Suarez, Griezmann és a világklasszis kapusuk, Ter Stegen. Ellen kell állnunk nekik. Van egy tervünk, ami reméljük, hogy működni fog holnap.

Thomas Müller: Két olyan csapat lesz ott a pályán, akik szeretnek játszani a labdával – viszont anélkül nélkül is ott akarunk lenni a szeren és a lehető legkényelmetlenebbé akarjuk tenni számukra a labdabirtoklást. Az egyenes kieséses meccsek elején a csapatok gyakran nem vállalnak túl nagy rizikót. Nem akarunk nyílt adok-kapokot, a saját kvalitásainkkal akarjuk a játékot kontrollálni. Bármi lehetséges, de jó érzések kavarognak bennem. Nem fogják könnyen adni magukat, kiváló, nagyon tapasztalt és eredményes játékosaik vannak. Mindenki tudja mi forog kockán, ezért is várjuk a mérkőzést.

Im Champions-League-Viertelfinale trifft der FC Bayern am Freitag in Lissabon auf den FC Barcelona. Alle Infos im Vorbericht.

A teljes meccs előtti nyilatkozatot ezen a linket tekinthetitek meg.

Előzetes kezdőcsapatok és hiányzók

Barcelona: Ter Stegen – Semedo, Pique, Lenglet, Alba – Roberto, Rakitic, De Jong – Messi (c), Suarez, Griezmann

A Barcából Umtiti és Arthur hiányzik majd.

Bayern: Neuer (c) – Kimmich, Süle, Alaba, Davies – Goretzka, Thiago – Gnabry, Müller, Coman – Lewandowski

A bajorok BL-keretéből nem léphet pályára Benjamin Pavard.

További cikkeket a tornával kapcsolatban a lenti sliderben találhattok. Mindezek után pedig nincs más hátra, mint pattogatott kukoricát vagy ízlés szerint perecet és sört a kézbe venni, illetve az M4 Sportra kapcsolni este 21 óra előtt pár perccel!

Címlapsztorik

Hivatalos: Joshua Kimmich 2025-ig hosszabbított!
Musiala emberségből is jeles: gyermekkora ificsapatának segít
Rummenigge távozott, Kahn lépett az örökébe
Hivatalos: Julian Nagelsmann lesz a Bayern edzője!

 

Győzzön a jobbik! | Előzetes: Barcelona – Bayern
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top