Az Olympique Lyon lesz a Bayern ellenfele a Bajnokok Ligája augusztus 19-ei elődöntőjében a Jose Alvalade stadionban! A francia csapat a City 3-1-es, bravúros legyőzésével, megérdemelten jutott a legjobb négy közé.
Közös múlt:
A 2000-es évek elején egyeduralkodó francia klub a fennállása során másodszorra jutott el idáig a Királykategóriában, a 2009/2010-es idényben épp a Bayern ellen játszhatták az eddigi egyetlen elődöntőjüket – a van Gaal vezette bajorok akkor 4-0-ás összesítésű kettősgyőzelemmel léptek túl Llorisékon. Az első meccs Robben távoli lövésével dőlt el, de elsősorban Ribéry kiállítása miatt vált emlékezetessé – a franciát egy taposás miatt az Inter elleni vesztes döntőről is eltiltották. A visszavágó Ivica Olicról szólt, aki idegenben triplázva talán az élete meccsét nyújtotta. A jelenlegi csapatból egyedül Müller szerepelt azon a meccsen, a visszavágón csereként pályára lépett Alaba is.
[expand title=”A párharc összefoglalója”]
[/expand]
Az emlékezetesebb párharcok közül a 2000/2001-es idény második csoportkörében is megmérkőztek egymással a felek. A Lyon otthon 3-0-ra verte a későbbi BL-győztest, idegenben pedig Jeremies góljával nyertek 1-0-ra a bajorok. Annak a Bayernnek a szerves részét képezte a vezetőség jelenlegi tagjai Kahn és Salihamidzic is.
[expand title=”A párharc összefoglalója”]
[/expand]
Corentin Tolisso egykori csapata idén a Lipcse mögött, a Benficát és a Zenitet megelőzve jutott tovább a csoportból, majd a Juventust két, a Cityt egy meccsen legyűrve került össze a bajorokkal. A krízis miatt nagyon korán, végleg berekesztett francia bajnokságban 28 forduló után a 7., Bajnokok Ligáját nem érő helyen kellett végezniük, a Francia kupát pedig július végén, büntetők után bukták el a másik elődöntős PSG ellen.
A Lőw Zsolt által is tanított párizsiak kedden a Gulácsival kezdődő és az Orbánt is a soraiban tudó Lipcse ellen küzdhetnek meg a döntőért.