A Bayern 80 milliós rekordigazolása szerencsétlen idényt tudhat maga mögött, ugyanis hosszú sérülései és versenytársai jó teljesítménye miatt nem tudott bekerülni a csapat kezdőjébe.
A baloldalon Davies, a védelem közepének baloldalán pedig Alaba játszott kirobbanthatatlan formában, nem is akarta megbontani ezt a kettőst a Bayern mestere, a jövőben is stabil párosnak tűnnek ők a védelem balosabb oldalán. Máshol felbukkanó hírekell ellentétben Lucas nem volt „nagyon passzív” a Bayern edzésein, egyszerűen csak nem tudta bejátszani magát a két klasszis mögött a Bayern védelmébe.
Lucas a kevés játéklehetőség ellenére úgy tűnik, hogy boldog a klubnál, a BL-győzelem ünneplésekor is elevenen ünnepelt. Egy vicces kép is született róla, ugyanis a fejére húzta a BL-trófeát. Úgy tűnt, hogy poénból, jelentőség nélkül tette ezt meg. Azonban rájöttünk, hogy milyen üzenetet hordoz magában ez az egyedinek tűnő ünneplési forma.
Hernandez ezzel a tettel Bixente Lizarazut utánozta, aki a 2001-es győzelem után ugyancsak a fejére húzta a Henkelpottot.
De miért utánozta? Egy korábbi cikkünkből idézünk, amelyben Rummenigge nyilatkozata ad magyarázatot erre.
„Jól emlékszem Bixente Lizarazu első évére. 1997-ben jött és az első éve egy dráma volt. Szuper védő volt, utólag az egyik legjobb transzfer, amit a Bayernnél végrehajtottunk. Minőségileg és a személyisége miatt is. Az első szezonjának decemberében volt egy ágyékműtétje és sokáig kidőlt. 1998 márciusában sírva állt az irodámban és mondta: „Szerintem elszalasztom a VB-t.” Ezután Ulival elutaztunk miatta Franciaországba, egy válogatott meccsre, hogy beszéljünk Aime Jacquet-tel. Mondtuk neki: „Csak azért vagyunk itt, hogy egy kávé mellett beszéljünk Bixentéről. Újra fitt és a VB-n számíthatnak rá, de a keretösszeállításért Ön a felelős.” A többi ismert – Bixente kezdőjátékosként Világbajnok lett. Lucas esetében is türelmesnek kell lennünk. Térdproblémával jött hozzánk, majd Pireuszban komoly sérülést szenvedett. Lucas első éve is nehéz volt, ez Bixente esetére emlékeztetett.”
Nem szükséges tovább magyarázni, hogy milyen utat akar bejárni Lucas a Bayernnél.