Hansi a Schalke elleni szezonnyitó előtti nap többek között a meccsről, a személyi helyzetről, a felkészülésről, Thiagoról, Alabáról, Tolissoról, Sanéról, a játékstílus-váltásról és a motivációról is beszélt.
A Schalke ellleni meccsről: Kevés időnk volt, de a megfelelő irányba haladunk. Koncentráltan kell munkához látnunk. Ez tesz minket kivételessé és holnap is ez a célunk. Ez lesz az első meccsünk. Azt mondtam a csapatnak, hogy nem az a fontos, hogy milyen nagy lesz az első lépésünk, hanem az, hogy a helyes úton induljunk el. Nagyon koncentráltnak kell lennünk, intenzíven kell játszanunk. Bátran meg kell mutatnunk a kvalitásunkat. De minden ellenfelet tisztelünk. Úgy kell hozzáállnunk a meccshez, ahogyan azt korábban is tettük, ez tett minket erőssé. A Schalke mindent megpróbál, hogy jobb szezont játsszon a tavalyinál. Keresni fogják a lehetőségeiket.
A személyi helyzetről: Sané játszott a válogatottban, tehát akár kezdhet is. Fizikálisan jó állapotnak örvend, hamarosan 100 százalékos lesz. A felállásról természetesen nem árulok el semmit. Boateng hétfő óta a csapattal edz, a szabadideje alatt is jól dolgozott. Menetrend szerint halad és jó alternatívát jelent számunkra. Kingsley még nincs velünk, de a tegnapi tesztje is negatív lett. Az előírás szerint jövő héten is karanténban kell lennie.
A zártkapus meccsről: Támogatom, hogy figyeljük az eseményeket. Meg kell küzdenünk ezzel a helyzettel és a legjobbat kell belőle kihoznunk. Be kell tartanunk a szabályokat, fontos lenne a jövőre nézve. Azoknak az embereknek, akik felelősséget vállalnak, figyelembe kell venniük a számadatokat, ezért elfogadom, és nem akarom értékelni ezt a döntést. Nem tudunk semmit csinálni, alkalmazkodnunk kell.
A rövid felkészülésről: Fizikálisan nem sokat veszítettünk, ezt a teljesítménytesztek is kimutatták. Van egy pár új játékosunk, úgyhogy az a cél, hogy a berögződések jól menjenek. Idén sokszor kellett elkezdenünk a felkészülést, de mindig jól megoldottuk, ezért optimista vagyok. A következő napok és hetek a regenerációról fognak szólni.
A távozó Thiagoról: Thiago egy szuper ember és egy kivételes játékos, aki hét évig nagyon sikeres volt itt. Sok opciót biztosított a csapat számára, és sok meglepetést okozott nekünk megoldásaival is. Nagyon szívesen dolgoztunk vele együtt. Nagyon érzelmes volt a mai búcsú. Csak gratulálni tudok Jürgen Kloppnak és a Liverpoolnak, egy minőségi játékost veszítettünk. Kapcsolatban állunk Hasannal és egyetértünk abban, hogy tehetünk még valamit a keretben. Pozitívak vagyunk. A holnapi meccsre koncentrálunk – jó keretünk van, amellyel megnyerhetjük a mérkőzést.
A keret nagyságáról: A klubon belül beszélünk róla. Az elmúlt napokban téma volt a sajtóban is, de ez legyen a mi dolgunk. Vannak alternatíváink, bízom benne, hogy Hasan és a csapata minőségileg tudja feltölteni a keretet. Van még valamennyi időnk.
Alabáról: Csak a legjobbakat mondhatom el róla. 12 éve van itt és óriásit fejlődött. David minden szezonban bizonyít, a csapat egyik szíve és nem csak a pályán. Különleges stílusa van, mindig örömet tud okozni nekünk. A kiscsoportos edzéseken úgy húzta magával a többieket, ahogyan azt csak kívánhatja az ember. Középhátvédként ő az egyik, ha nem a legjobb, labdával új szintre emelte ezt a pozíciót. Azt kívánom, hogy a felek közeledjenek egymáshoz és továbbra is a Bayernben játsszon. Ma edzett és szerintem ott lesz a keretben is.
Tolissoról: Az életben sok új kezdet születik. Corentin Tolisso az elmúlt évben a kisebb sérülései által gyakran veszítette el a ritmusát. De most teljesen fit és bizonyíttotta a kvalitásait. Ő egy szuper box-to-box játékos. Örülök, hogy van egy fitt Coconk, izgatott vagyok, milyen kvalitásokat tud hozni a játékunkba.
Sané alkalmazkodott a Bayern rendszeréhez? Remélem. Nagyon intenzív pozícióban játszik. Megvannak a kvalitásai hozzá, ezt az edzéseken bizonyította. A két válogatott meccs jó alapozás volt számára, jó úton halad.
A Goretzka által javasolt rendszerváltásról: Osztom Leon véleményét, azaz ő osztja az én véleményemet. Beszéltünk már erről. Nem akarunk eltérni a játékötletünktől, de vannak olyan szakaszok, amelyben más megoldást kell alkalmaznunk. Be is hátrálhatunk, majd intenzíven presszingelhetünk. Képes erre a csapat, megbeszéltük. Leonnak az elmúlt meccseken nagyon sok labdaszerzése volt, ezért az ő játéka nem sokat fog változni, értékes játékos számunkra.
A menetrend miatti sérülési rizikóról: Szem előtt kell tartanunk a terhelést. Fontos, hogy bő keretünk legyen, de dolgozunk rajta. A játékosokat meccsről meccsre frissen kell tartanunk. Sok meccsünk van, de örülünk, hogy játszhatunk. Minden meccsen olyan csapatunk kell hogy legyen, amely 100 százalékos teljesítményt tud nyújtani.
A triplázás után számítani lehet a teljesítménycsökkenésre? Az a munkánk, hogy meccsről meccsre összemérjük az erőnket egy csapattal. Ha az ember triplázik, további célokat tűz ki maga elé. Nem láttam jeleit annak, hogy fáradtak lennénk, vagy nem állnánk készen 100 százalékot nyújtani. A nagy játékosokat az teszi kivételessé, hogy mindig bizonyítani szeretnének. A Bayernnél kötelező a bajnoki cím, ezen a tripla sem változtat. Fontos, hogy mentálisan is fittek maradjunk, ez feladat az edzőnek is. Van pár elképzelésünk, reméljük, hogy meg is tudjuk valósítani.