Gazdaság

Hainer: Körülbelül 100 millió esett ki a korona miatt



Herbert Hainer a koronakrízis általi gazdasági visszaesésről és ennek hatásairól beszélt.

„Nincsenek nézők a stadionunkban, ami kevesebb bevételt jelent. Ez egy kihívást jelentő időszak minden klub számára, még a Bayern Münchennek is.”

A Bayernnek tudatosan építkező klubként fontos, hogy okosan fektesse be a pénzét.

„Még öt napunk maradt és minden opciót nyitva tartunk, de gazdaságilag is ésszerűen kell költekeznünk. Ugyanolyan nehézségeink vannak, mint az összes többi klubnak.”

Hiába zsebelt be a BL-ből rekordösszeget a klub, nincs sok lehetősége költekezni.

Hainer konkrét számokkal is alátámasztotta a kieső bevételeket.

„Hazai mérkőzésenként hozzávetőlegesen négy millió euróval kevesebb a bevételünk – ez magában foglalja a jegyeket, a büfét, az ételt, italokat. Sokkal kevesebb forgalmunk van ajándéktárgyakból – az emberek kevesebb mezt vásárolnak, ha nem jöhetnek a stadionba.”

A német stadionokba kezd visszatérni az élet, de az Allianz Aréna hét hónapja nem fogadhat közönséget – a magas fertőzöttség miatt a Dortmund elleni Szuperkupa-meccs is zártkapuk mögött kerül megrendezésre.

„Ha mindent kiszámolunk, akkor kb. 100 millió esett ki, és ezt számításba kell vennünk.”

Hainer: Körülbelül 100 millió esett ki a korona miatt
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top