A Bayern két góllal is vezetett a Hertha ellen, majd a fővárosiak lelkes fellépése ellenére saját magának nehezítette meg a mérkőzést – végül a 92. percben, vért izzadva sikerült megszerezni a válogatott szünet előtti fontos három pontot.
🔴 Bayern:
Neuer – Richards (65. Pavard), Boateng, Alaba, Hernández (65. Musiala) – Kimmich (65. Tolisso), Goretzka – Gnabry (90.+4 Martínez), Müller, Davies (89. Süle) – Lewandowski
🔄 Padon maradtak:
Nübel – Zirkzee, Fein
🆚 Hertha:
Schwolow – Zeefuik (68. Piatek), Boyata, Stark, Pekarik – Darida, Tousart – Lukébakio (87. Ngankam), Cunha, Mittelstädt, Córdoba
🔄 Padon maradtak:
Jarstein – Ascacibar, Plattenhardt, Dárdai, Netz, Redan, Albrecht
Flick a szerdai német szuperkupa-döntőhöz képest öt helyen változtatott: A 20 éves amerikai jobbhátvéd, Chris Richards debütált a kezdőben, Boateng, Alaba, Goretzka és Gnabry pedig visszatértek a csapatba.
Első félidő:
Ahogyan az várható volt, a Bayern birtokolta többet a labdát, de a Hertha jól védekezett és a meccs elején váratlan kontrákból próbálta meg bevenni Manuel Neuer kapuját. Volt két komoly lehetőségük is, amelyből az egyik gól lett, de les címén érvénytelenítette a játékvezető. A Bayern részéről is voltak próbálkozások, a 36. percben jött is a hazai gól, de Richards beadásának pillanatában Müller szintén lesről szerzett egy meg nem adott gólt. A 40. percben megtört a jég – Lewa első próbálkozását még védte Schwolow, de pár másodperccel később már tehetetlen volt, megszerezte 100. gólját az Allianzban a lengyel. A bajorok ezután még próbálkoztak, de egyelőre nem sikerült megnövelni a megérdemelten kiharcolt előnyüket.
Lewandowski vezetőgólja
Az első félidő statisztikája:
Második játékrész
A Bayern ugyanolyan dominánsan kezdte a második félidőt, mint ahogyan az elsőt befejezte, pár perc után Richards passzát Müller még nem vitte be, később viszont az amerikai átadásából Lewandowski a védőjéről klasszis módon lefordulva duplázta meg a Bayern előnyét. 2-0!
Lewandowski és a Bayern második érvényes gólja
Nem sokkal a második gól után a Herthának volt egy-két veszélyes szituációja, a 60. percben pedig egy szabadrúgást követően Cordoba jól helyezve bólintotta be a Hertha szépítőgólját – Neuer hozzáért, de tehetetlen volt. 2-1.
Szépített a Hertha
Hansi Flick szűk fél órával a vége előtt három helyen is vátoztatott: Kimmich, Richards és Lucas helyett Tolisso, Pavard és Musiala érkezett a pályára. Hiába próbált meg frissíteni, a fővárosiak a brazil válogatott meghívót kapó Cunha révén egyenlítettek – a Hertha támadója úgy menetelt át a Bayern védelmén, mint forró kés a vajon…
Cunha egyéni akcióból egyenlített
A Hertha az egyenlítés után még lelkesebben játszott, de Lewa egy (nem elég) jól helyezett szabadrúgás után megszerezhette volna a vezetést. A 80. percben Tolisso előtt is ott volt a nagy lehetőség, de a középre ívelt labdát pár méterről csúnyán fölérúgta, három perccel később pedig Gnabry csak az oldalhálót találta el. Ezután jött a meccs őrült végjátéka: Alaba szabadrúgását Müller továbbította a kapu előtt Lewa felé, aki közelről bepofozta a vezetőgólt. 3-2 – itt úgy tűnt, már megvan a meccs.
Lewa 3. gólja
A rendes játékidő vége előtt az éppen beállt Ngankam a védők gyűrűjében könnyedén fejelve sokkolta a hazaiakat és megszerezte az egyenlítőgólt. Itt már úgy tűnt, hogy a Herthának meglesz az egy pont…
Könnyelmű hiba a Bayern védelmétől
… Majd jött Lewandowski és Mittelstadt szabálytalansága miatt megítélt büntetőt bevágta a 90+2. percben – megmentve ezzel a Bayern irháját az újabb pontvesztéstől. Nehéz volt, de a motiválatlannak tűnő Bayern megszerezte a három pontot.
A legnagyobb hős.
Statisztika