Az első félidőben magabiztosan játszott a Bayern München, ám húsz perccel a vége előtt jött a hidegzuhany, amelyet Joshua Kimmich tekert át kellemesen forróra. A bajorok egyelőre százszázalékosak a BL-ben, győzelmi szériájuk pedig már 13 meccse tart a kupasorozatban.
Lokomotiv Moszkva 1-2 Bayern München
⚽️ Miranchuk (70′), illetve Goretzka (13′), Kimmich (79′)
Lokomotiv: Guilherme – Zhivoglyadov, Corluka (Rajkovic, 46′), Murilo, Rybus – Ignatyev (Zhemaletdinov, 76′), Kulikov (Lisakovich, 89′), Miranchuk – Krychowiak, Smolov (Ribchinskii, 75′) – Zé Luis
Bayern: Neuer – Pavard, Süle, Alaba, Hernández – Tolisso, Kimmich, Goretzka (Martínez, 46′) – Müller (Gnabry, 46′), Lewandowski, Coman (Costa, 69′)
Hansi Flick négy változtatást eszközölt a Bayern Lokomotiv elleni kezdőjén: a három francia, Tolisso, Pavard és Hernández került vissza a startolók közé, illetve Niklas Süle is bizonyíthatott. A volt Vidi-edző irányította ellenfél kezdő tizenegyében pedig egy másik volt fehérvári, Zé Luis kezdett az egyik csatárposzton.
Viszont nem Luis, hanem támadótársa, Fedor Smolov alakította ki az első helyzetet a mérkőzésen. Az orosz középcsatár tisztán ugorhatott az ötösön belül, Neuer viszont jó helyen állt és begyűjtötte a gyenge fejest. A Bayern még az első negyedórában megbüntette a hazaiakat, miután Tolisso indítását Pavard tette be kapásból Goretzkának, aki kiválóan fejelte/fejezte be az akciót. Az első félidőben még ugyan rúghatott volna gólt a bajor gárda, ám a játékvezető minimális vezetésnél küldte be az öltözőbe a feleket.
A második játékrészre már nem jött ki Flicktől a pihenőt kapó Thomas Müller és a gólszerző Goretzka sem, helyettük Gnabry és Martínez játszott tovább. A 64. percben egy kontratámadás után Robert Lewandowski csapott be három moszkvai játékost, majd elesett a tizenhatoson belül, Kovács István játékvezető pedig büntetőt ítélt. A magyar származású bíró rövid videózás után viszont megváltoztatta véleményét és les miatt visszafújta a pontrúgást. Négy perccel később egy komoly hazai akció végén Neuernek kellett védenie, majd a túloldalon Coman hagyott ki egy nagy ziccert.
A 70. minutumban már jött a gól, ám nem a Bayerntől, hanem Anton Miranchuktól, a Loko kreatív középpályásától. Az orosz játékos egy szép támadás után kőtt Neuer kapujába, ezzel nyitottá téve a találkozót az utolsó húsz percre. Nem sokkal később Zé Luis került nagy helyzetbe, de szerencsére mellélőtte a játékszert. A 79. percben Joshua Kimmich villant egy nagyot: a német középpályás káprázatosan vágta be húsz méterről Guilherme kapujába a labdát, ezzel pedig megnyerte a meccset a Bayern Münchennek!
A hajrában még próbálkozott a hazai együttes, ám a Bayern megtartotta előnyét és második csoportmeccsét is megnyerte. Legközelebb a Szoboszlai Dominikot felvonultató Red Bull Salzburg otthonába utazunk, november 3-án.
A mérkőzés góljai
Leon Goretzka – 0-1 (13′)
Anton Miranchuk – 1-1 (70′)
Joshua Kimmich – 1-2 (79′)
Hosszú összefoglaló
A meccs embere
Joshua Kimmich, aki a teljes mérkőzést végigjátszva egy káprázatos gólt szerzett, 85%-os passzhatékonyságot mutatott fel, két nagy helyzetet alakított ki és több, mint százszor ért labdába.
Következő mérkőzés
A Köln ellen a Bundesligában, október 31-én, 15:30-tól