Egyéb

CIES: Alphonso Davies a világ legértékesebb fiatal játékosa



A Bayern München kandai balhátvédje a napokban töltötte be 20. életévét. Jelenleg ugyan sérült, de Davies a CIES szerint így is a világelső a 2000-ben vagy azután születettek labdarúgók között.

Nyári cikkünkben a Nemzetközi Sporttudományi Központ (CIES) futballal foglalkozó osztályának koronavírus-járvány hatása után készített listáját mutattuk be, amelyen Alphonso Davies az előkelő kilencedik helyet foglalta el, 133,5 millió eurós értékkel. Az egyedi algoritmussal számoló intézet november 2-án a 20 éven aluli ladbarúgókat rangsorolta, ezen a listán pedig a kanadai hátvéd áll az első helyen, nem is kis előnnyel.



Davies új értéke 180 millió euró, amellyel megelőzi a BVB támadóját, Jadon Sanchót (125,6 m. €), a Barcelona esztendős tehetségét, Ansu Fatit (122,7 m. €) és a Manchester United csatárát, Mason Greenwoodot (115, 3 m. €). Fontos megjegyezni, hogy a listán csak olyan játékosok szerepelnek, akik az 5 topliga valamelyikében játszanak. Ezért hiányzik a tanulmányból a Salzburgban játszó Szoboszlai Dominik, illetve nem találkozhatunk például az Ajax nagyszerű akadémiáján szereplő tinédzserek nevével sem.

Íme a TOP20! Az első oszlopban az érték szerepel, majd a játékos neve, klubja, klubjának nemzetisége, szerződésének hossza és végül születési éve.

A Bayern kötelékébe tartozók közül Tanguy Kouassi a 44., Joshua Zirkzee pedig a 47. helyen áll 13, illetve 12 millió eurós értékkel. Érdekesség, hogy 2003-ban született labdarúgók szerepelnek a 100-as rangsorban, méghozzá ketten: a dortmundi Jude Bellingham az előkelő tizenötödik (44,5 m. €), míg a leverkuseni Florian Wirtz 16 milliós értékével a középmezőnyben foglal helyet. A teljes listát ezen a linken tekinthetitek meg.

CIES: Alphonso Davies a világ legértékesebb fiatal játékosa
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top