Interjúk és nyilatkozatok

Hainer: Sohasem látott kihívásokkal néztünk szembe



Pontosan egy éve, 2019. november 15-én választotta elnökévé a Bayern München az Adidas-csoport korábbi vezetőjét, Herbert Hainert. A 66 esztendős szakember a klub hivatalos magazinjának, az 51-nek adott interjút a müncheni Angol kertben.

Herbert Hainer igazi pacsirta, hisz reggelente korán kel. Mivel egy szenvedélyes kocogóról beszélünk, már igazán várta a magazin megkeresését, miszerint a beszélgetést egy kellemes futás közben ejtik meg a város egyik nevezetességének területén, az Angol kertben (Englischer Garten). Ráadásul Hainer vörös és fekete melegítőkben érkezett az interjúra, ezzel is viselve klubja színeit. Ahogy ő mondta, ha kinézete alapján az arra járó iskolások azt kérdezik tőle, hogy „merre játszol?”, bóknak veszi.



Nem véletlen, hogy Hainer minden nap sportol, sőt, egy hosszú és nehéz nap után még este is kimegy futni, hogy utána mégjobban érezze magát. Ilyenkor egyedül van gondolataival és megoldásokon, illetve új ötleteken töri a fejét. Időnként a zsebébe nyúl telefonjáért, hogy lejegyzeteljen valamit vagy esetleg zuhanyzás előtt ír le egy elmefuttatást. Van, amikor egész szövegeket készít a fejében, miközben a szabadban van.

„Nem az a típus vagyok, akit kikapcsol a kocogás. – kezdte a Bayern igazgatótanácsának elnöke – Sokféle dolog szokott a fejemben járni. A munkámmal kapcsolatos feladataim, privát teendők és a világ gondjai úgy általánosságban. A másnap elvégezendő munkáimra gondolok.”

„Nagyon mozgalmas volt, rengeteg nagyszerű pillanattal és hatalmas sikerekkel. – gondolt vissza első évére Hainer – Azonban a koronavírus miatt vészhelyzetben is voltunk és vagyunk világszerte, mostmár hónapok óta. A Bayern Münchennek olyan gazdasági kihívásokkal kellett megküzdenie, amelyekkel még sohasem nézett szembe. Viszont ez idáig nagyon büszke vagyok arra, hogyan teljesített a klubunk ebben a krízisben. Együtt dolgozunk, hogy tudjunk valamit kezdeni ezzel a helyzettel, emellett a társadalmi kötelezettségeinkre is odafigyelünk.”



„Mindeközben közvetlenek és követhetőek vagyunk. Kezdeményeztük a ‘Reds Against Racism’ (Vörösök a rasszizmus ellen) kampányt, amatőr bajor csapatokat támogattunk, kosárlabdázóinkat pedig elkalauzoltuk a Münchner Tafelhez (müncheni ételadományozó alapítvány). Mindezek ugyanannyira fontosak klubunk számára, mint a trófeák, amiket megnyertünk.”  

Az augusztusi lisszaboni Bajnokok Ligája-torna alkalmával is futott az elnök. A Barcelona elleni 8-2-es győzelem utáni reggel például azon gondolkodott, mennyire hiányoztak neki a drukkerek az említett éjszakán: „Nem sűrűn tapasztalsz meg olyan élményeket, mint amilyen ez volt. És amikor megvered a Barcát 8-2-re, ráaádsul egy olyan Barcát, amelyben ott van Lionel Messi is, akkor összetörik a szíved, ha belegondolsz, hogy a szurkolók nem tapasztalhatták meg személyesen ezeket a pillanatokat.”

Amikor arról kérdezték Hainert, mi a kívánsága a következő évére az elnöki poszton, az interjúalany egy másodpercet sem gondolkozott, habozás nélkül rávágta: „Az, hogy a szurkolók újra engedélyt kaphassanak a belépésre.”

Bayern Munich president Herbert Hainer shares desire to have fans back in the stadium - Bavarian Football Works

Hainer és az Allianz Arena hangja, Stephan Lehmann fogja az idén megnyert BL-serleget.

Amikor átvette a Bayern megüresedő posztját Uli Hoeneßtől, Hainer megígérte, hogy nem csak a profi focistáké, hanem mindenki elnöke lesz: „Ennél az egyesületnél mindenki aktív, igyekszünk minél jobbak lenni. Minden részen, ágazaton érzed a Bayern génjét. A következő néhány évben a nő futballban is Európa legjobbjai akarunk lenni és érdekes volt látni, hogy a hölgyek hogyan közelítik meg ezt a helyzetet.” – emlékezett vissza a közgazdász arra az alkalomra, amikor az FCB Frauen meghívta őt egy beszélgetésre.

A Bayernnél minden megnyert cím egy újabb kitűzött célt jelent. Hainer ezt a hozzáállást különösen impozánsnak tartja: „Elindítottunk egy stratégiai tervet, mert rengeteg mindent szeretnénk elérni az elkövetkező években. A világjárvány, a digitális forradalom, a gazdasági megpróbáltatások és az általános sportvilág is tényezője ennek. Eközben igyekszünk megtartani értékeinket és sosem feledni, honnan indultunk. Nem fogjuk elhagyni ezt az utat, mert azt tapasztaltam az első évemben itt, hogy minden egyes dolgozó a nagycsaládunk tagja. És pont ez az, amiért sikeresek maradunk.” – fejezte be Hainer az interjú utolsó gondolatát.

Amikor végeztek a futással, a 66 éves vezetőségi tag egyáltalán nem kapkodott levegőért. Hogy tökéletes végszót adjon a magazin projektjének, mindezt párhuzamba hozta a csapattal is: „Szeretjük diktálni a sebességet, ez az a ‘Mia san Mia‘, ami előrevisz minket.”

Hainer: Sohasem látott kihívásokkal néztünk szembe
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top