Jön a Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulója, benne pedig a címvédő, de legjobbjait nélkülöző Bayern München, amint a spanyol fővárosban játszik. Az Allianzban 4-0-ra kiütött Atlético Madrid lesz az ellenfél, amely igyekszik majd megszakítani a bajorok 18 mérkőzés óta tartó idegenbeli veretlenségét, illetve a 15 találkozó óta tartó abszolút győzelmi sorozatát a BL-ben. Mutatjuk, mit kell tudni a rangadóról!
Manuel Neuer, Robert Lewandowski, Corentin Tolisso és Leon Goretzka is Münchenben maradt pihenés címén, Hansi Flick pedig ennek hatására egy igencsak felforgatott kerettel érkezett Madridba. A 22 fős utazógárda bekerült négy fiatal is: Lukas Schneller és Maximillian Zaiser élete során először került be a Bayern nagycsapatának keretébe, Bright Arrey-Mbi harmadjára a Kader tagja, Angelo Stiller előtt pedig adott a lehetőség, hogy a DFB-kupa után a Bajnokok Ligájában is bemutatkozzon a hatszoros győztes szerelésében. Chris Richards, aki az említettekkel együtt focizik a Bayern II-ben, ötödik mérkőzését abszolváhatja a nagyok között az idei szezonban. A csapatkapitány, Manuel Neuer helyett Alexander Nübel fog védeni, a karszalagot pedig vélhetően Thomas Müller veszi át. A pihentettek mellett az eltiltott Roca, illetve Davies és Kimmich sem repült Spanyolországba.
A bajorok egy fontos, 3-1-es győzelmet arattak a hétvégén a Stuttgart otthonában, legközelebb pedig a Bundesliga második helyén álló Lipcsét fogadják. Részben ez, illetve a húzós menetrend az oka a kulcsjátékosok pihentetésének. Ha a felforgatott csapat felnő a feladathoz, akkor tovább javíthatja a Bayern elmúlt hat idegenbeli Bajnokok Ligája-találkozóján elért sorozatát, amely jelenleg így fest: 6 győzelem, 27 lőtt és 7 kapott gól.
Az Atlético Madrid egy szoros, Valencia felett aratott 1-0-ás győzelemmel hangolt az igencsak fontos találkozóra. Diego Simeone csapatának ugyanis szinte kötelező lenne nyernie, mert azzal bebiztosítanák a továbbjutást a kvartettből az utolsó forduló előtt. Ha azonban döntetlen lesz a meccs vége vagy esetleg (és remélhetőleg) kikap az Atléti, akkor a Lokomotiv Moszkva egy Salzburg feletti győzelem esetén beérheti vagy akár meg is előzheti őket. Ha pedig az osztrákok nyernének egy Bayern győzelem mellett, akkor az utolsó fordulóban Szoboszlaiék pont a Matracosokat fogadnák egy mindent eldöntő mérkőzésen. Bonyolultan hangzik, de a találkozó után egy fokkal okosabbak leszünk.
Ami a hiányzókat illeti, a spanyolok keretéből hiányzik a csatárduó, Diego Costa és Luis Suárez párosa, de nem léphet pályára az Arsenaltól kölcsönvett Torreira sem. Mindemellett a számok sem Simeone mellett szólnak, hiszen az öt Bayern ellen játszott meccséből hármat is elveszített, amely a legtöbb, amit egy csapat ellen elszenvedett karrierje során a BL-ben. Hogy mi történik Madridban, azt este 9 órától a Spíler 1-re kapcsolva élőben követhetitek!
Nyilatkozatok
Diego Simeone, az Atléti edzője: „Egy olyan Bayernnel játszunk, amely tudja, hogy kell teljesíteni23, bárkivel is játszik. Számunkra viszont ez egy kötelező meccs, amelyet a kezünkbe kell vennünk és fogást kell találnunk rajtuk.”
Hansi Flick: „Az Atléticónak van a legjobb védelme és a második legjobb támadósora Spanyolországban, illetve egy edzője, aki mindig új szintre emeli csapatát. Megtiszteltetés ellenük játszani. sikeres focit akarunk a pályára vinni. Mostanában nem kaphatunk szépségdíjat a focink miatt, de ez a csapat készen áll 90 percig harcolni és teszi mindezt nem sok felkészüléssel. Boldogak vagyunk, hogy ilyen sikereket értünk el és jól teljesítünk.”
Javi Martínez: „Gondolkodtam a távozáson a nyáron. Ha lett volna olyan ajánlatom, amely számomra és a klub számára is jó lett volna, mentem volna. De úgy döntöttem, maradok. Beszéltem az edzővel, megbízik bennem. A csapat része vagyok és kellemes érzem magam itt. […] A spanyol liga vezetőjéről beszélünk, a világ egyik legjobb csapatáról. Diego Simeone pedig a vilgá egyik legjobb edzője. Számukra a holnap a továbbjutásról fog szólni, ezért 200 százalékot adnak majd bele. Nagyon nehéz lesz nekünk.”
Előzetes kezdőcsapatok
Atlético: Oblak – Hermoso, Savic, Giménez, Trippier – Carrasco, Saúl, Koke, Llorente – Joao Félix, Lemar
Bayern: Nübel – Hernández, Süle, Boateng, Pavard – Alaba, Martínez – Costa, Müller, Sané – Choupo-Moting
A forduló többi mérkőzése
Ma: Lokomotiv-Salzburg (18:55), Sahtar-Real Madrid (18:55), Atalanta-Midtylland (21:00), Liverpool-Ajax (21:00), Porto-Manchester City (21:00), Marseille-Olympiacos (21:00), ‘Gladbach-Inter (21:00)
Holnap: Basaksehir-Leipzig (18:55), Krasznodar-Rennes (18:00), Dortmund-Lazio (21:00), Brugge-Zenit (21:00), Ferencváros-Barcelona (21:00), Juventus-Dinamo Kijev (21:00), Manchester United-PSG (21:00), Sevilla-Chelsea (21:00)