1-1-es döntetlent ért el a Bayern München, ezzel pedig ugyan elvesztette 15 mérkőzés óta tartó győzelmi sorozatát a Bajnokok Ligájában, viszont megratotta immáron 19 találkozós veretlenségét. Hansi Flick nem tagadta meg korábbi nyilatkozatait és a csere-, illetve a tartalékjátékosokat is játszatta. Mutatjuk, mi történt a kedd esti összecsapáson!
A Bayern München egy Stuttgart elleni 3-1-es bajnoki győzelem után utazott Madridba. Hansi Flick jelentős hiányzókkal vágott neki a repülőútnak, hiszen Lewandowski, Neuer, Tolisso és Goretzka sem volt a keret tagja az egészséges játékosok közül. Számítani lehetett rá, hogy ritkán látott arcok kerülnek be a kezdőbe és ez a gyakorlatban is megmutatkozott, hiszen Alexander Nübel kezdett a kapuban, Bouna Sarr és Bright Arrey-Mbi játszott a védelemben és Jamal Musiala, valamint Eric-Maxim Choupo-Moting focizhatott a pálya támadó felében. Neuer hiányában a 400. találkozóján szereplő David Alaba volt a csapatkapitány, hiszen Thomas Müller a padon foglalt helyet.
Musiala első BL-mérkőzésén kezdett, míg Arrey-Mbi élete első meccsét játszotta a Bayern színeiben. 17 évesen és 250 naposan utóbbi lett a müncheniek harmadik legfiatalabb játékosa (Alaba és Musiala után), aki magára ölthette a Rekordbajnok mezét. Emellett a Monaco után a Bayern lett a második klub, amely egy Bajnokok Ligája mérkőzésen két 18 éven aluli játékost nevezett a kezdőbe.
A mérkőzés
Nem sokáig bírta kapott gól nélkül az ötvédős, de összeszokatlan rendszerben játszó Bayern védelem és a hazaiak egy jobb oldali elhúzás után a 26. percben Joao Félix góljával megszerezték a vezetést. Az első félidőben az egyetlen komoly helyzetet Musialának sikerült kialakítania, aki a spanyolok oldalhálóját találta el. A szünetre egy védekezésben igencsak megterhelő első félidő után mentek a Bayern játékosai.
A második félidő egy jó nagy Félix-kapufával kezdődött, majd Hansi Flick igyekezett felrázni tesztcsapatát. A 62. percben hárman is beálltak, jött Müller, Gnabry és Chris Richards is. A 74. percben pont Thomas Müller egyenlíthetett volna ki, ám Oblak ügyesen boxolta ki előle a labdát. Két perccel később lejött a legveszélyeseb bajor, Musiala, a helyére pedig a 19 esztendős Angelo Stiller állt be, aki élete első BL-mérkőzésén játszhatott és másodjára ölthette magára a Bayern mezét.
Végül aztán lehetőséget kaptunk az egy pont megszerzésére, hiszen tizenegyest végezhetettünk el. Müller állt a labda mögé és kíméletlenül bevágta azt Oblak kapujába.
Összességében ez egy jó lehetőség volt az ifisták és a kevesebb játéklehetőséget kapók számára, hogy gyűjtsenek némi tapasztalatot az európai színtéren. Szombaton jön a Lipcse, ott pedig értelemszerűen a legjobb Bayern-kezdőre lehet számítani.
Jegyzőkönyv
Atlético Madrid 1-1 Bayern München
Gólszerző: Félix (26′), illetve Müller (86′)
Atlético: Oblak – Trippier, Savic, Gimenez (Felipe, 68′), Hermoso – Llorente, Saúl, Koke, Carrasco (Lodi, 87′) – Correa (Herrera, 80′), Félix (Lemar, 87′)
Bayern: Nübel – Arrey-Mbi (Gnabry, 62′), Lucas, Alaba, Süle, Sarr (Richards 61′) – Martinez (Müller, 62′) – Costa (Zirkzee, 86′), Musiala (Stiller, 76′), Sané – Choupo-Moting
Játékvezető: Clement Turpin (Franciaország)
Gólok
Joao Félix (26′)
Thomas Müller (86′)