Bundesliga

„Elégedettnek kell lennünk – fontos, hogy nem kaptunk ki”- Reakciók: FCB 3-3 RBL



A Lipcse elleni 3-3-mas rangadót követő nyilatkozatok.

Hansi Flick: Elégedettnek kell lennünk. Fontos, hogy nem kaptunk ki. Vad meccs volt, egyik védősor sem volt 100 százalékos. Kaptunk pár könnyelmű gólt, amikor nem stimmelt az összhang – ebben közrejátszott is, hogy négyet kellett cserélnünk, de visszajöttünk így is. Többet birtokoltuk a labdát és amikor laposan járattuk, akkor nagyon elégedett voltam, viszont gyakran próbálkoztunk hosszú, magas labdákkal, felkészületlenül. A mentalitása jó volt a csapatnak. Meglátjuk, hogy meg tudjuk-e tartani az első helyünket.

Comanról: Van a szélre négy nagyon jó minőséggel rendelkező játékosunk – jelenleg viszont be kell ismerni, hogy Kingsley Coman az, aki gólokat lő, gólveszélyes, gólokat készít elő és jó szeme van játékhoz. Nagyon jó mérkőzést játszott. Nagyon gyors és trükkös, elég, ha csak a Thomasnak szánt beadásait nézzük. Ezt szeretném látni mindenkitől.

Manuel Neuer: A semleges nézők számára ez egy fantasztikus meccs volt. Küzdenünk kellett, de többször is ledolgoztuk a hátrányt, így élni tudunk ezzel az egy ponttal. 0-1-nél és 2-3-nál fontos volt, hogy végül nem ők nyertek, különben most máshogy nézne ki a tabella. Természetesen egyik kapusnak sem szép, hogy három gólt kapott. Idén túl sok gólt kaptunk már – ez bosszantó, dolgoznunk kell a visszazáráson és a pozíciós játékon.

A 0-1-ről: Megpróbáltam előrefele védekezni, mert láttam, hogy a védelmünk nem ér vissza. Volt vagy hat szituáció, amikor ki kellett jönnöm. Támadólag védekeztem, de ez nem volt elég.




Thomas Müller: Nekem is volt pár eladott labdám… Nem volt minden tökéletes, de nem is szerez mindig két gólt az ember. Ennek örülök és elégedett vagyok, de szerintem is több volt a meccsben. Azt már korábban is tudtuk, hogy vissza tudunk jönni, akár többször is a mérkőzésbe. Együtt kell tudnunk élni ezzel az egy ponttal. Röviddel a vége előtt beszéltem Manuval, hogy akarunk-e teljes rössel támadni, de jobb volt, hogy nem bíztuk a véletlenre. Összességében jó és fontos, hogy listavezetők maradtunk. Mindig vannak visszaesések, de a következő meccset mindig meg akarjuk nyerni.

Julian Nagelsmann: Lebilincselő meccs volt –  mindkét csapat sokat adott bele, természetesen mindkettő más stílusban. Nálunk néha kijött, hogy egy nappal kevesebbet tudtunk pihenni. Az első félidőben volt pár óriási lehetőségünk, de a szünet után a Bayern nyomása volt elég nagy. Természetesen nagyon jók a kvalitásaik. Mi elégedettek vagyunk a pontszerzéssel, a srácok a határaikat feszegették. Voltak nagy lehetőségeink, jól játszottunk. Természetesen a kedd is ott volt a fejünkben, mert ez egy fontos meccs lesz számunkra.

Emil Forsberg: Ez egy topmeccs volt két olyan csapattal, amely feltétlenül meg akarta szerezni a győzelmet. Sokat valósítottunk meg a terveinkből, az volt a célunk, hogy gyorsan a védelem mögé kerüljünk. Nagyszerű érzés volt a pályán lenni, az ilyen meccsekért él az ember. A gólomnál nagyon üresen maradtam. Mindent megtetettünk és jó meccset játszottunk. Nem egyszerű győzni az Allianz Arénában, úgyhogy szerintem elégedettek lehetünk.

Lothar Matthäus, a Sky szakértője: A meccs megérdemelte a csúcsmeccs jelzőt. Nagyszerű gólok és akciók, gyors passzjáték, keménység is volt a meccsen. Viszont főleg visszatérések: a Bayern kétszer, a Lipcse egyszer jött fel hátrányból. Ez is mutatja, hogy nem csak a tabellán, hanem a pályáns kiegyenlítettek a viszonyok.

„Elégedettnek kell lennünk – fontos, hogy nem kaptunk ki”- Reakciók: FCB 3-3 RBL
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top