Bajnokok Ligája

Az oroszok ellen zárjuk a csoportkört | Előzetes: Bayern – Lokomotiv



A volt Videoton-edző, Marko Nikolić csapata, a Lokomotiv Moszkva ellen zárjuk az idei idény Bajnokok Ligája-csoportkörét. Ezúttal is tét nélküli összecsapást láthatunk, hiszen a Bayern már a negyedik fordulóban továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba. Mutatjuk, mit kell tudni a mérkőzés előtt.

Elérkezett a végéhez a Bayern München szurkolói számára csodálatos 2020-as BL-esztendő. A csoportküzdelmek zárásaként az az idegenben 2-1-re megvert Lokomotiv Moszkva látogat az Allianz Arenába, amelynek az előző fordulóban elszenvedett, Salzburg elleni 3-1-es vereség után elúsztak az esélyei az egyenes kieséses szakaszba kerülést illetően. Azonban még biztosan nem tökutolsó az orosz alakulat, hiszen abban az esetben, ha az Atlético döntetlenre hozza az osztrákok elleni mérkőzést vagy neadjisten megveri Szoboszlaiékat és a Bayern kikap, a Lokomotiv kerül az Európa-liga legjobb 32 csapata közé. A másik mérkőzésen ugyebár a BL-nyolcaddöntőjébe való kvalifikálás a cél.

Az orosz csapat az első játéknap óta lejjebb csúszott bajnoksága tabelláján és a hatodik helyen szerénykedik. Igencsak felemás a mrélegük, hiszen legutóbbi hat mérkőzésükön 2-2 győzelmet, döntetlent és vereséget könyvelhettek el, ráadásul az egyik fiaskó pont a Dinamo Moszkva elleni derbin csúszott be (1-5). Ezen a hat meccsen öt piros is született, ebből pedig hármat Loko-játékos kapott. Marko Nikolić keretéből a 24 éves védekező középpályás, Dmitri Barinov, illetve a két rutinos csatár, Zé Luís és Fedor Smolov hiányzik sérülés miatt. Aki viszont biztosan ott lesz, az a Miranchuk-ikrek idén gólerősebbik fele, Anton, aki csapata házi gólkirálya 7 találattal (ebből hármat a BL-ben lőtt, mindhárom ellenfélnek egyet-egyet).




Ami a Bayernt illeti, az Atlético ellen már láthattuk a bajorok tartalékcsapatát, amelyre ezúttal is számítani lehet. Nagy esély van az élete első Bajnokok Ligája-mérkőzésén piros lapot kaó Marc Roca szerepeltetésére, de Hansi Flick újból számolhat az utóbbi hetekben jó teljesítményt nyújtó Jamal Musiala játékára, aki a hétvégi, Lipcse elleni mérkőzésen is betalált. Robert Lewandowskit elővigyázatosságból nem kezdeti majd a német edző, az ő posztjára Choupo-Moting ugorhat be ismét.

A kimaradók listáján már nem szerepel Alphonso Davies neve, aki Flick elmondása szerint lehetőséget fog kapni a Lokomotiv ellen, miután felépült sérüléséből. Aki viszont biztosan nem lesznek ott, az Joshua Kimmich és Corentin Tolisso, így a kerettel utazott a tartalékcsapat két tagja, Maximilian Zaiser és a távozást fontolgató Angelo Stiller is.

A mérkőzés 21:00-kor kezdődik, magyar tévéadó pedig nem közvetíti (a német Sport1-en élőben lesz látható).

Nyilatkozatok

Hansi Flick: „Két hatossal fogunk játszani. Leon Goretzka mellett van egy Marc Rocánk. Angelo Stiller és Maxi Zaiser is ott lesz, tehát van pár opciónk – azokra koncentrálok, akik a rendelkezésünkre állnak. Tolisso is nagyon jól edzett, talán szombaton bevethető lesz, jó lenne. […] Még nem tudjuk, hogy változtatunk-e, de mindenképp győzni akarunk és folytatni akarjuk a szériánkat. Elemeztük a legutóbbi meccseket. Jobban kell biztosítanunk, le kell szűkítenünk a területeket és jól kell játszanunk középen. Újranéztem a Lipcse elleni mérkőzést. Sok jelenetet kiemeltünk és rámutattunk arra, hogy nagyon jók vagyunk a labdabirtoklásban, így pedig könnyebben tudunk helyzeteket kialakítani. Meccs után még másképp szólt az értékelésem, jó volt, hogy tudtunk egyet rá aludni. Járatni akarjuk a labdát, ezt várom holnap a csapattól.” Bővebben…

Manuel Neuer: „[A Lokomotiv] elől nagyon veszélyes, nagyon alaposan megfigyeltem őket – különösen a góloknál, amiket szereztek ellenünk. Jól kontráztak és az odavágó elején is voltak jó lehetőségeik. A kontroll a miénk volt, de volt sok jó szituációjuk. Fontos, hogy a védelem stabilitása jó legyen és a védelmi lánc is jól harmonizáljon.” Bővebben…

Marko Nikolić, a Lokomotiv edzője: „Európa legjobb, de talán a világ legjobb csapata ellen játszunk. Tiszteljük a Bayernt, viszont a futballban mindig van esélyed. Azt akarom, hogy a csapatom az utolsó másodpercig küzdjön. Bízniuk kell magukban. A Bayernnek komoly kvalitásai vannak, de az én csapatom készen áll.”




Előzetes kezdőcsapatok

Bayern: Neuer – Hernández, Alaba, Süle, Pavard – Roca, Goretzka – Costa, Musiala, Gnabry – Choupo-Moting

Lokomotiv: Guilherme – Rybus, Rajkovic, Corluka, Zhivoglyadov – Makeev, Krychowiak – Myranchuk, Ignatjev – Eder, Lisakovich

A játéknap többi mérkőzése

Ajax-Atalanta (18:55), Midtylland-Liverpool (18:55), Inter-Sahtar Donyeck (21:00), Real Madrid-Mönchengladbach (21:00), Manchester City-Marseille (21:00), Olympiacos-Porto (21:00), Salzburg-Atlético (21:00)

Az oroszok ellen zárjuk a csoportkört | Előzetes: Bayern – Lokomotiv
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top