Bundesliga

Lewandowski ismét nagyot villant a Zöldek ellen | Összefoglaló: Bayern 2-1 Wolfsburg

Az év végéhez közeledve a Wolfsburg utazott az Allianz Arenába, hogy veretlen együttesként megleckéztesse az első helyről lecsúszott Bayern Münchent. Ez a küldetés eleinte sikeresnek bizonyult, ám a bajorok Lewandowski vezényletével fordítani tudtak és otthon tartották a három pontot az égetően fontos, Leverkusen elleni rangadó előtt.

Hansi Flick különleges rendszerben küldte pályára a csapatot, hiszen miután Pavard, Musiala és Davies a padra került, Süle, Lucas és Tolisso is a kezdőben szerepelt és együtt játszott a pályán a Sané, Gnabry, Coman hármas is. A Bayern utoljára futballozott az Allianz Arenában ebben a naptári évben.

A találkozót a vendégek kezdték jobban, hiszen már az 5. percben megszerezték a vezetést az Oroszországból idén hazatérő Max Philipp szép góljával. A német támadónak az első találata, míg a neki gólpasszt adó Kevin Mbabunak az első asszisztja volt ez az idei szezonban. Sokáig úgy is nézett ki, hogy a Bayern képtelen lesz betalálni a jól védő Casteels kapujába, ám a félidő egyperces hosszabbításában jött Kingsley Coman és Robert Lewandowski dinamikus duója, így 1-1-es döntetlennel mentek a szünetre a csapatok. A francia szélső hetedik gólpasszával ligaelső jelenleg és sorozatban ötödik meccsén adott asszisztot.

Az idei szezonban nem először fordult elő, hogy a hátrányban lévő Bayern az első játékrész utolsó perceiben hozza ikszre az állást. Ezúttal – ahogyan a Union ellen is – a Coman, Lewa kettős kellett a gólhoz.

A félidei megbeszélést követően megváltozott a csapat lendülete, sőt, az 50. percben Lewandowski második és egyben vezető találatával megfordította az állást. A mai duplájával a lengyel 14. és 15. striguláját húzhatta be a góllövőlistán és ezzel egyre közelebb került a Bundesliga örökranglistáján második helyen álló Klaus Fischerhez (268). Ennél a gólnál a hosszú ívelésekkel sokszor próbálkozó Jerome Boateng volt az előkészítő.

A gól után folytatódott az első félidő nagy részében látott kemény mezőnyjáték és a 85. percben akár egyenlíthetett is volna a Wolfsburg, ám Neuer két óriási nagy védéssel tartotta életben csapatát. A kapitány bravúros mentésével tehát megtartotta a Bayern az egygólos előnyét és bezsebelte a 3 pontot.

A forduló többi mérkőzésén nem születtek meglepő eredmények: a Freiburg 2-0-ra verte a Schalkét Sallai Roland duplájával, és miután a Leverkusen 4-0 arányban megverte a rivális Köln együttesét, maradt az élen. December 19-én pont velük találkozik a Bayern, így egy igazán érdekes lehet számítani.

Musiala és Roca is lehetőséget kapott Flicktől.

A mérkőzés találatai


Max Philipp – 0-1 (5′)

 

Robert Lewandowski – 1-1 (45+1′)

 

Robert Lewandowski – 2-1 (50′)

 

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top