A Wolfsburg elleni 2-1-es győzelem után nyilatkozott Flick mester, illetve Neuer és Lewandowski is, valamint megszólalt a vesztes csapat vezetőedzője és gólszerzője is.
Hansi Flick…
…a mérkőzésről: „Nyertünk és ez a legfontosabb dolog. Visszaküzdöttük magunkat a mérkőzésbe, miután 1-0-ás hátrányba kerültünk. Nehezen ment, de nagyon akartuk a győzelmet és ez egy jó jel. Megígértem édesanyámnak, akinek pont ma van a születésnapja, hogy otthon tartjuk a három pontot. Ezért is örülök. Ha lehet, szeretnénk egy Leverkusen elleni három ponttal befejezni ezt a nagyszerű és sikeres 2020-as évet.”
…a rendszerről, amelyben pályára küldte csapatát: „Támadásépítésben egy hátsó hármassal, Sülével, Boatenggel és Alabával akartunk játszani. Hernández egy kicsit feljebb, a bal oldalon kapott szerepet. Müller egy támadó hatost játszott. Kreatívnak kellett lennünk, ennél fogva asszimetrikus volt a formáció.”
…Neuerről és Lewandowskiról, mint a FIFA Év játékosa- és Év kapusa-díj esélyeseiről: „Hihetetlen kvalitásaik vannak és ezek is voltak az okai annak, hogy sikeresek voltunk az előző szezonban. Most szurkoljunk, hogy ők kapják a díjakat holnap. Számukra ez több, mint megérdemelt.
Robert Lewandowski…
…a meccsről: „Boldog vagyok, hogy kétszer is betaláltam és megszereztük a három pontot. Nem volt valami álomszerű a hosszú szezon utáni időszakunk. Fittnek kell lennünk mentálisan és fizikálisan is. Most a Leverkusen vár ránk és ott is nyerni szeretnénk.”
…arról, hogy a hatodik mérkőzés óta ők kapják az első gólt: „A közelmúltban nem volt minden pillanat egyszerű. De igaz, sokszor mi kaptuk a vezető gólt. Sokkal fegyelmezettebbé kell válnunk és résen kell lennünk mentálisan is. Nem játszottunk ma tökéletes focit, de kiegyensúlyozottak voltunk.”
…a csatárerényekről: „Középcsatárként muszáj mindig önzőnek lenned. Szükséged van erre az ösztönre. De természetesen, ha egy csapattársat üresen látok, akkor átpasszolom a labdát. Viszont inkább vagyok önző (nevet).”
…a FIFA-gáláról: „Nem járt a fejemben mostanában, hiszen a mérkőzésre koncentráltam.”
Manuel Neuer…
…a találkozóról: „Kevés kapott gól nélküli meccsünk volt a közelmúltban. Az én dolgom, hogy védéseket mutassak be és megállítsam a gólba tartó próbálkozásokat. Időnként apró dolgok maradnak ki, amikor meg akarunk akadályozni egy gólt. Viszont az ellenfél mai gólja egyszerűen szenzációs volt.”
Oliver Glasner, a Wolfsburg vezetőedzője: „Nagyon szomorú vagyok, amiért nem szereztünk pontot ma, megérdemeltük volna. Nagyon jó volt, amit mutattunk, néhány részlet hiányzott csak. Ahhoz képest, hogy a Bayern ellen játszottunk, relatíve kevés helyzetet engedtünk nekik és néhányat mi is kialakítottunk. A srácok soka munkát fektettek a meccsbe, de üres kézzel kell hazamennünk. Kár érte.”
Max Philipp, a Wolfsburg gólszerzője: „A Bayernné a világ legjobb kapusa és a világ legjobb játékosa is. Ez a Bayern, majdnem minden játékosuk világklasszis. Nagyon bánjuk a kihagyott helyzeteinket.”