Átigazolási hírek

Teljesítené Alaba igényeit a Real Madrid



A Bayernnél már nem számolnak azzal, hogy a hónapokig való próbálkozás és a számtalan ajánlattétel után David Alaba meghosszabbítja a 2021 nyarán lejáró szerződését a klubbal.

Az angol The Athletic portál szerint a bajorokkal ellentétben a Real Madrid készen áll arra, hogy teljesítse Alaba fizetési igényeit.

A 28 éves osztrák védő január 1-jétől hivatalosan is szabadon tárgyalhat az érdeklődő klubokkal, de mindenképp a királyiak jelenthetik számára a lehetséges célállomást. Korábbi hírek szerint Zidane telefonon már felvette a kapcsolatot a fizetés általi megbecsülést hiányoló, Münchenben mindent megnyerő Alabával.

Alaba régóta kacérkodik a távozás gondolatával, korábban az egykori kedvenc csapata, az Arsenal csábította őt, de már akkor is inkább Spanyolország felé hajlott a Bayern-nevelés. Most lehetőség nyílhat a váltásra – főleg, hogy a Bayernnel másodszorra nyert meg mindent, valamint Ramos szerződése is a nyáron jár le. A veterán oszlop a PL felé kacsintgat, ha megy, akkor az ő pótlását kell megoldania az osztrák év játékosának. Ramos maradása szintén Alaba mellett szólhat, ugyanis ígéretes párost alkothatnának együtt a Real védelmében.

A bajoroknak tiszta lehet a lelkiismeretük – Oliver Kahn a Sport BILD-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy mindent megtettek:

„Kiterítettük elé a vörös szőnyeget és elmentünk a határainkig. David és főleg az ügynöke, Pini Zahavi sem lépett rá – egy idő után tehát fel kellett csavarnunk a szőnyeget.”

A Bayern, megunva Alaba habozását és elégedetlenkedését, az összes szerződéshosszabbítási ajánlatát visszavonta. Ha a játékos maradni akar, saját magának kell megkeresnie a klubot..

Forrás: Goal/hu

Teljesítené Alaba igényeit a Real Madrid
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top