Bundesliga

Új év, új én! | Előzetes: FCB vs. M05

A 2021-es esztendő első mérkőzésén hazai pályán fogadjuk az utolsó előtti helyen álló FSV Mainz csapatát, amely ebben az évadban mindössze egyszer nyert és amelynek keretében ott lehet a magyar válogatott csapatkapitánya, Szalai Ádám is. Mutatjuk, mit kell tudni a találkozó előtt!

A Mainz friss edzőváltáson van túl, hiszen 12 meccs után menesztették Jan-Moritz Lichtét, akit a korosztályos csapatoknál dolgozó Jan Siewert váltott. Lichte és egyben a Mainz utolsó tétmérkőzése a DFB-kupában volt, ahol 2-0-ás vezetésről, büntetőkkel kapott és esett ki alakulata. A másodosztályú Bochum elleni tizenegyespárbajban egyik mainzi, köztük Szalai Ádám sem tudta értékesíteni a pontrúgását. Az egyébként sem sok lehetőséget kapó magyar középcsatár szereplése még kérdésesebb, hiszen a Bundesliga hivatalos oldala szerint kisebb térdsérüléssel küzd.

Ami az ellenfél keretének többi tagját illeti, nem lesz ott a fáradhatatlan középpályás Pierre Kunde Malong, valamint a két védő, Moussa Niakhate és Philipp Mwene sem. Azonban visszatérhet sérüléséből az egykoron óriási tehetségnek kikiáltott Levin Öztunali, akinek idén eddig két asszisztot köszönhet a csapat. A hétgólos házi gólkirály, Jean-Philippe Mateta és a feltörekvő luxemburgi középpályás Leandro Barreiro biztosan ott lesz a csapatban. Utóbbira érdemes odafigyelni, hiszen a SofaScore értékelései alapján ebben a szezonban a második legjobb játékosa a 05-ösöknek.

A Bayern München három játékosára nem számíthat az évnyitón. Combsérüléssel küzd a két francia, Kingsley Coman és Tanguy Nianzou, illetve izomproblémákkal bajlódik a spanyol Marc Roca is. Hansi Flick elmondásai szerint ezek a sérülések utat adhatnak a fiatal Tiago Dantasnak, hogy bekerüljön a meccskeretbe. A húszéves portugál először szerepelhet a nagyok közt, ha mindez megtörténik.

A bajorok formája az előző négy találkozón felemás volt, hiszen két döntetlen mellett kétszer nyert a csapat. Legutóbb az utolsó pillanatban behúzott Leverkusen elleni győzelem során ötülhettek a drukkerek. A bajnoki címért harcoló csapatok közül a Leverkusen kikapott, a Lipcse pedig nyert, így utóbbi áll a német bajnokság élén 31 ponttal, míg a ‘Kusennek csak 28 egysége van. A Bayern a két klub között tanyázik 30 ponttal és azzal az egy meccsel kevesebbel, amely 18:00-kor kezdődik és a Sport 2 csatornáján lesz élőben követhető.

Nyilatkozatok

Hansi Flick: „Remélem, hogy jól felkészültünk és olyan jók leszünk, mint korábban. Edzőként örülnék, ha egy pár edzéssel több lenne és dolgozhatnánk bizonyos dolgokon – de elfogadjuk a helyzetet és megpróbáljuk belőle kihozni a legjobbat. Ez nem azt jelenti, hogy csak regenerálódunk és készülünk a meccsre, taktikai értelemben is fel szoktunk készülni – ezenfelül nagyon fontosnak tartom az egyéni edzésterveket. Erről rendszeresen konzultálunk az edzői stábbal, az orvosokkal, de a játékosokkal is. […] Nehéz előre megjósolni, hogy [a Mainz] hogyan lép pályára – elemeztük őket, de nem tudjuk pontosan mit tervez Jan Siewert, akit a DFB-ből is ismerek. A jelenlegi helyzetben kiadhatsz olyan taktikát, amelyben nyomás alá helyezed az ellenfelet. Fel vagyunk fegyverkezve, magunkra koncentrálunk. Természetesen megvan bennünk a szükséges tisztelet, de arról fog szólni a meccs, hogy mi hogyan lépünk pályára.”

Jan Siewert, a Mainz ideiglenes vezetőedzője: „Meg kell próbálnunk magabiztosan előrefelé hajtani. Minél agresszívabban védekezel, annál többi lehetőséged lesz a kapu előtt. Van esélyünk. Persze tudjuk, hogy az más, amikor a Bayernnel játszol. Lesznek olyan időszakok, amikor csak védekezned kell, ráadásul folyamatosan. Azonban előfordulhatnak lehetőségek is, amelyekből szeretnénk előnyt szerezni. Így akarjuk megközelíteni a találkozót.”

Előzetes kezdőcsapatok

Bayern München: Neuer – Süle, Boateng, Alaba, Hernandez – Kimmich, Goretzka – Gnabry, Müller, Davies – Lewandowski

Mainz: Zentner – St. Juste, Fernandes, Hack – Burkardt, Barreiro, Latza, Boetius, Brosinski – Mateta, Quaison

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top