Bundesliga

Tizenegyesekkel zúgtunk ki a DFB-kupából; a másodosztályú csapat nyert | Összefoglaló: Kiel 6-5 (2-2) Bayern



A DFB-kupa második fordulójában a Bayern München a Holstein Kiel otthonába utazott és 2-2-es rendes játékidő, majd hosszabbítást követően büntetőpárbajban esett ki a sorozatból. Le a kalappal a másodosztályú kiscsapat előtt…

Hansi Flick öt változtatást eszközölt kezdőjén: többek között kikerült a csapatból David Alaba és Robert Lewandowski is, a védelem jobb oldalára pedig bekekrült Bouna Sarr, a középcsatár szerepét pedig Serge Gnabry játszotta. Kezdett Jamal Musiala is, aki jól mozgott és bő hetven percet abszolvált a pályán.

Az első félidőben nem volt túl meggyőző a Bayern München teljesítménye és ugyan a 14. percben Serge Gnabry megszerezte a vezetést a vendégeknek, majd Müller, Musiala és Gnabry révén is jó helyzetei voltak a bajoroknak a nagyobb különbség kiharcolására, a Holstein Kiel együttese a 37. percben a veterán Fin Bartels góljával egyenlített. Másodpercekkel a középkezdés után ráaádásul mégegyet lőtt a hazai gárda, ám a bíró les miatt érvénytelenítette a találatot. Ez a gól tényleg leshelyzet után született, ahogy a Bayern vezető gólja is, ám abban az esetben Schröder bíró megadta azt.

A második játékrészre leesett a hó, a Bayern pedig jól alkalmazkodott a körülményekhez. Három perccel az újrakezdés után Leroy Sané nyugtatta meg a címvédő szurkolóit egy szép szabadrúgásgóllal, ezután pedig a bajorok kézben tudták tartani a mérkőzést. Niklas Süle és Lucas Hernández összehozott egy-két veszélyes helyzetet hátul. Az utolsó húsz percre jött Lewandowski és Douglas Costa is, ám nem róluk, hanem a Kiel középhátvédjéről, Wahlról szólt a hajrá, hiszen a játékos a rendes játékidő hosszabbításának utolsó, ötödik percében fejelt egy egyenlítő gólt a Bayern kapujába. Jöhetett tehát a kétszer 15 perces hosszabbítás.

Image

A hosszabbítás első felében szinte semmi sem történt, azonban a másodikban már egyre izgalmasabbak lettek a jelenetek. Gelios kapus kétszer is nagyot védett, miközben a Bayern szinte folyamatosan a hazaiak tizenhatosánál passzolgatott. Mivel nem tudtak egymás eszén tújárni a felek, jöhetett a tizenegyespárbaj.

Az első öt sorozatot mindkét csapat küldöncei sikerrel rúgták. A Bayern részéről Lewandowski, Kimmich, Müller, Alaba és Costa is belőtte a tizenegyesét, míg a hazaiaknál úgyszint mindenki betalált. A hatodik sorozat első rúgója Marc Roca volt, akinek balos próbálkozását kitolta Gelios hálóőr. Ezután a mérkőzés embere, Fin Bartels lépett oda a labda mögé és eltette a játékszert Neuer mellett. Mindez azt jelentette, hogy a bajorok kiestek a sorozatból és húsz év után először zúgtak ki ilyen hamar a kupából.

A következő találkozó január 17-én lesz, a Freiburg ellen a Bundeslgában.

Gólok

Serge Gnabry – 0:1 (14′)

 

Fin Bartels – 1:1 (37′)

 

Leroy Sané – 1:2 (48′)

 

Hauke Wahl – 2:2 (90+5′)

 

A teljes büntetőpárbaj:

 

Tizenegyesekkel zúgtunk ki a DFB-kupából; a másodosztályú csapat nyert | Összefoglaló: Kiel 6-5 (2-2) Bayern
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top