A Bundesliga 16. fordulójában a Freiburgot fogadta a Bayern München. Sallai Roland bő egy órát játszott, betalált a volt Bayernes szupercsere, Nils Petersen is, azonban Thomas Müller góllal és gólpasszal jelentkezett és vezetésével otthon tartotta a három pontot a bajor csapat. Mutatjuk, mi történt a meccsen és a cikk alján megnézhetitek a találkozó három gólját is.
Hansi Flick legerősebb kezdőjét küldte a pályára ezen a találkozón, így kiesett a tizenegyből Niklas Süle, a hátsó sor pedig így a Davies, Alaba, Boateng, Pavard négyesből állt össze. A középpályán Kimmich és Goretzka, előretolva pedig Müller focizott. A két szélen Gnabry és Coman szerzett, legelől pedig Lewandowski. A csapatkapitány ezúttal is a világ legjobb kapusa, Manuel Neuer volt.
A második percben történt a hóesésben zajló mérkőzés első említésre méltó jelenete, amikor is vendégek francia középpályása, Baptiste Santamaria sérült meg és le kellett cserélni. Amíg emberhátrányban játszott a Freiburg, középhátvédjük, Manuel Gulde kezezett a tizenhatoson belül, de Dingert játékvezető nem fújt büntetőt.
A 7. percben aztán fellélegezhettek a Bayern München szurkolói, hiszen Thomas Müller passzából Robert Lewandowski lőtte meg a vezető találatot. Előbbinek ez volt a 13. asszisztja minden sorozatot figyelembe véve, ráadásul a Bundesligában továbbra is ligaelső 9 gólpasszával. A lengyel támadó pedig rekordot állított be találatával, hiszen soha senki nem szerzett még 21 gólt a Bundesliga őszi-téli szezonjában (Hinrunde), ráadásul még egy összecsapás hátravan a bajnokság első feléből.
A bajorok ugyan komoly mezőnyfölénybe kerültek a gól után, mégis a 17. percben Sallai Roland előtt adódott a következő helyzet, amelyet sajnos-nem sajnos, kihagyott a magyar játékos. A 25. percben Serge Gnabry próbálkozott átlövéssel, de Müller nagyszerűen védett. Flick balszerencséjére a német szélső egy kisebb sérülést is elszenvedett a lövés pillanatában, így Leroy Sanénak kellett beállnia a helyére. A hajrában volt még lehetőség gólszerzésre a Bayern előtt, de Goretzka 8 méterről mellétekerte a labdát.
A második negyvenöt perc aztán egy újabb freiburgi sérüléssel kezdődött, ezúttal a csereként beállt Amir Abrashinak kellett lejönnie, helyére pedig Janik Haberer állt be. Az 58. percben Robert Lewandowski vágta rá a labdát a keresztlécre, majd a kipattanót Goretzka lőtte Müller kapusba.
A 61. percben lehozta az első félidőben jól focizó, ám a második játékrészben egy sárga lapot begyűjtő Sallai Rolandot Christian Streich és többek között beküldte az egyébként is becserélés utáni góljairól ismert, korábbi Bayern-játékos Nils Petersent, aki első labdaérintésével kiegyenlített a Freiburgnak. Manuel Neuer kétszer is bele tudott érni a közvetlen közelről érkező lövésekbe, azonban mindkétszer a gólvonal mögött tette mindezt.
A találat után nagyon gyorsan visszavehette volna a vezetést a bajor gárda, ám egy szép támadás végén Leon Goretzka lövését blokkolta a védelem. A 74. percben aztán sikerült a gólszerzés, miután Thomas Müller vágta be Leroy Sané lekészített labdáját. A középpályás tizedik gólját szerezte az idei idényben, így ő lett az első kerettag idén, aki minden sorozatot figyelembe véve kétszámjegyű gól- és assziszt-mutatókkal rendelkezik.
Négy perccel a gól után Florian Müllernek kellett ismét nagyot védenie, miután Robert Lewandowski próbálta meg bevenni kapuját éles szögből. Két perccel a rendes játékidő vége előtt három freiburgit maga mögött hagyva Sané lőtt kapura, de az egész mérkőzésen bravúrosan védő Müller védte ezt a próbálkozást is.
Nils Petersen aztán ismét nagyot villant, amikor is a hosszabbítás első percében a kapufára lőtte a játékszert. Később Höfler előtt is ott volt a lehetőség a gólszerzésre, de centikkel a rövid sarok mellé vágta a labdát. Dingert bíró egy izgalmas hajrá után végül 2-1-es Bayern-győzelemnél fújta le a találkozót.
A Lipcsével szemben 4 pontra nőtt a Bayern előnye. Legközelebb szerdán, az Augsburg otthonában focizik Hansi Flick csapata.
A gólok
Robert Lewandowski – 1:0 (7′)
Nils Petersen – 1:1 (62′)
Thomas Müller – 2:1 (74′)