A Schalke otthonában aratott 4-0-ás győzelmet követő nyilatkozatok.
Hansi Flick: A két vereségünk után fontos volt, hogy visszanyerjük a stabilitásunkat, a legutóbbi két meccsen nem is kaptunk gólt. Természetesen örülök a héten megszerzett kilenc pontnak. A mai eredménnyel is elégedett vagyok, de van egy pár dolog, amiben még jobbak lehettünk volna: például labdabirtokás során a helyezkedésre, de néha túl könnyen veszítettük el a labdákat is, magas rizikóval játszottunk. Végül érvényesült a játékunk, nagyon elégedett vagyok ezzel a fordulóval is: a konkurencia előkészített, ezt kihasználtuk. Fontos, hogy mindig 100 százalékot akarva lépjünk pályára, akárcsak az elmúlt meccseken. Most lesz két szabadnapunk, pihennünk kell fejben, de szerdától a Hoffenheim elleni mérkőzésre fogunk intenzíven készülni.
Manuel Neuer: A gyep miatt ma nem volt sok lehetőség a játékban. Az első félidő jó volt, de a félidőben sajnos csak 1-0-ra vezettünk. Az Augsburg ellen nehezebb dolgunk volt, mert ott küzdenünk kellett. Ma rá tudtunk tenni erre egy lapáttal és ezenfelül is volt pár gólhelyzetünk, Ralf Fährmannak viszont voltak nagyon jó védései. Már a meccs előtt alártuk volna a 4-0-ás eredményt. (…) A Schalkénak voltak jó pillanatai, az első félidőben két nagy helyzetüknél sem jól védekeztünk. Hiányzik nekik egy igazi sikerélmény, ez jót tenne a csapatnak. Természetesen azt kívánom nekik, hogy maradjanak az élvonalban, szorítok nekik.
Thomas Müller: Az első félidőben sokat ostromoltuk az ellenfél kapuját, volt pár szépen kijátszott helyzetünk, aminek csak a befejezése hibádzott. Voltak hanyag pillanatok, de amikor emeltük a tempót, akkor mindig jó lövőhelyzetbe kerültünk. Mostanában nem gázoljuk el az ellenfeleket, a Schalkéval sem ezt tettük. A médiában mindig megpróbálják elemezni, hogy mi a baj a Bayernnél, ezt szajkózzák: „Miért nem olyan dominánsak, mint a nyáron?” Nem szabad elfeledni, hogy a tavalyi nyár rendkívüli volt, ezt veszik mércének alapul. Természetesen ismét el akarunk jutni odáig, viszont minden ellenfelünk védekezik. Jól teljesítettük ezt a hetet – mindhárom meccset megnyertük és nagy lépést tettünk előre a tabellán. Ez számít.
Boatengről: Jelenleg nálunk van, nyárig van szerződése. Egy megfelelő papírra való aláírása talán jöt tennie a jövőre nézve. Régóta csapattársak vagyunk, nem ártana, ha egy kicsit tovább is odafigyelne rám.
Hasan Salihamidzic: Egyáltalán nem aggódom a keretünk miatt, 100 százalékig megbízunk benne. Boatenggel az adott időben fogunk beszélni és egy mindenki számára fair döntést hozunk.
Christian Gross: El kell ismernünk, hogy megérdemelten győztek. Az első két gól biztonságot adott nekik, hogy megnyerhetik a meccset. A másodikat soha nem szabadott volna bekapnunk, a félidőben ki is hangsúlyoztam, hogy mindent meg kell tennünk ennek az elkerülése érdekében. Van egy pár dolog, amit jól csináltunk, de volt amit rosszul. Láttunk egy kis javulást: egész jók voltunk, de nem elég jók.
Ralf Fährmann: Két gólt megérdemeltünk, a további kettő már túl sok. Ki kell mondanunk, hogy a Bayern ellen játszottunk. Számunkra most jönnek a fontos találkozók, például a Werder ellen. A Bayern jobb volt és megérdemelten győzött.