A Bundesliga 23. fordulójában az FC Köln csapata látogat az Allianz Arenába. Mutatjuk, mit kell tudni a találkozó előtt!
A csapatokról
22 játéknap után több, mint háromszor annyi gólt szerzett a Bayern München, mint soron következő ellenfele, a 14. helyen álló, húszgólos Köln. Az osztályozós helyektől csak három pontra tanyázó Billy kecskék jelenlegi ligaszezonja felemás: 5 győzelmükből kettő a két Borussia ellen jött össze (Dortmund, 2-1; ‘Gladbach, 2-1), ráadásul mindkettő idegenben; azonban ezen sikerek mellett 17 találkozón volt nyeretlen az együttes.
A kölnieket 2019 novembere óta az a Markus Gisdol irányítja, aki korábban megfordult a Hoffenheimnél és a Hamburgnál is. Jelenlegi klubja hosszú távra tervez vele, hiszen a szezon elején 2023-ig hosszabbította meg a tréner szerződését.
Gisdol azóta több keretet erősítő játékost is kapott a vezetőségtől: a Herthától megszerezték Ondrej Dudát, az Uniontól a múlt idényben 12 bajnoki gólt jegyző Sebastian Anderssont, de érkezett a Brugge 23 éves nigériai támadója, Emmanuel Dennis (aki a szezon elején még a Bajnokok Ligájában szerzett gólt és gólpasszt) és a korábbi Schalke-csodagyerek, Max Meyer is.
Az idei évadban viszont a két középpályás, Elvis Rexhbecaj és Ellyes Skhiri a keret legeredményesebbjei (5, illetve 3 góllal), míg Ondrej Duda az előkészítésekben jeleskedik (4).
Az elmúlt években megszokhattuk a Kölntől, hogy minden szezonban van egy pár feltörekvő fiataljuk csapatukban és ez természetesen idén sincs máshogy. A decemberi, Wolfsburg elleni 2-2-es döntetlenjük során az elmúlt 50 év legfiatalabb kölni kezdőjét küldte a pályára Gisdol, ráadásul azon a mérkőzésen betalált a szezon egyik nagy felfedezettje, a 18 esztendős Jan Thielmann. A fiatal német jobbszélső két gólt és két asszisztot jegyzett eddig a sorozatban.
Ha már a jövő nagy játékosairól van szó, érdemes megemlíteni a kétszeres Fritz Walter-aranyérmes Noah Katterbachot is.
A Bayern 8 veretlen meccs után kapott ki a Frankfurttól az előző fordulóban. A Sasoknak egyébként lehetősége is lett volna beszállni a bajnoki címért folytatott harcba, azonban a tegnapi nap folyamán, ebben a naptári évben először vereséget szenvedtek (Werder, 1-2).
Mivel a mai nap estéjén a Lipcse a Mönchengladbachot fogadja, előfordulhat, hogy a Bayern (egy győzelem esetén) ismét meg tud lépni Gulácsiéktól a tabella első helyén. Hansi Flick csapata jelenleg két ponttal vezet Nagelsmann fiai előtt, a harmadik helyezett Wolfsburggal szemben pedig hét egységnyi az előnyük.
Thomas Müller és Serge Gnabry visszatérése újabb lendületet adhat a Lazio ellen 4-1 arányban győzedelmeskedő bajoroknak, akiknek a szezon végéig kiesett Tolissót, a koronavírusos Pavard-t, a bokasérült Nübelt, illetve az ugyancsak kidőlt Nianzout és Douglas Costát kell nélkülözniük a Köln elleni mérkőzésen.
Az ellenfélnél Andersson, Bornauw és Kainz nem játszhat, de kérdéses a korábbi német válogatott Jonas Hector szereplése is.
A két klub századik alkalommal csatázik. Az elmúlt 99-ből 52-szer nyertek a bajorok, ez pedig csak néggyel kevesebb, mint amelyet a Köln ősi riválisa, a Borussia Mönchengladbach tudhat magának ugyanezen ellenfél ellen. A Bayern München ráadásul 20 Bundesliga-meccs óta veretlen, illetve ugyancsak domináns adat, hogy Robert Lewandowski egymaga hattal többször rezgette meg a hálót, mint a teljes kölni csapat.
Hogy hogyan alakul a jubileum az Effzeh ellen és a Bayern hogyan ünnepli 121. születésnapját, azt 15:30-tól a Sport 1 csatornáján láthatjátok!
Nyilatkozatok
Hansi Flick: „Meccsről meccsre gondolkodunk. A Bielefeld és a Frankfurt ellen már voltak előjelek, fontos és jó volt, hogy ezután a BL-ben játszottunk, fegyenlmezettebben tartottuk magunkat a tervhez. Ezt várom holnap a Köln ellen is. A csapatnak akarnia kell, a római teljesítményt kell előhívnunk. Két ponttal vezetünk, koncentráltnak és magabiztosnak kell lennünk és maradnunk. Meg kell nyernünk a meccseinket és saját magunkra kell figyelnünk.”
Markus Gisdol: „A Bayern az elmúlt hetekben megmutatta, hogy emberből van. Természetes, hogy időnként nem igazán tudnak összpontosítani. Azonban láthattuk, mi történik, ha fókuszáltak, mint ahogyan tették azt a Lazio elleni Bajnokok Ligája-meccsen. Ezeken e mérkőzéseken mindig lenyűgöző látni a Bayern Münchent. Egy olasz topcsapat ellen játszottak és az ellenfél azt sem tudta, mit csináljon. A Bayern klasszisa nagyszerű.”