Lothar Matthäus a Bayern magazinjának adott nyilatkozatában többek között a csapat egyik kulcsjátékosáról, Joshua Kimmichről és a csapat játékáról is nyilatkozott.
„Be fog vonulni a történelemkönyvekbe – nem csak az FC Bayernébe, hanem az egész német labdarúgáséba.”
A müncheniek egykori játékosa és a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya saját magához hasonlította a 25 éves középpályást – sőt.
„Karakterisztikailag mindenképp vannak közös vonásaink. Játékban talán nincs meg benne az én korábbi dinamikám, ő nem fut olyanokat a labdával, mint ami rám volt jellemző. Viszont két pozícióban is világklasszis, én ezt soha nem tudtam. Ráadásul szörnyen intelligens labdákat osztogat.”
Loddarnak Kimmich az egyik abszolút kedvence, már csak azért is, mert már fiatalon is nagy felelősséget vállal és a pályán kívül sem beszél félre. Rajta kívül a csapatról is ejtett pár szót a márciusban 60. életévét is betöltő, 1990-es aranylabdás.
„A csapat még soha nem játszott olyan látványosan, mint az előző szezonban. Az FC Barcelona tetszett nekem a korábbi tiki-takájával, de a Bayern mai sebessége még jobban imponál. Amit a Bayern egy ideje képvisel, az nagyszerű a német futball számára.”