Interjúk és nyilatkozatok

Choupo apja kritizálta a párizsiakat

Eric Maxim Choupo-Moting a PSG-vel való szerződésének lejártával az idei szezont már a Bayern játékosaként kezdte meg – szerdán épp egykori csapata ellen léphet pályára a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

A kameruni játékos 2018 és 2020 között töltött el sikeres időszakot Párizsban, édesapja viszont kritizálta a francia csapatot.

„A teljesítményééért megérdemelte volna, hogy komolyabban vegyék őt. Úgy éreztük, hogy a kapott ajánlattal a klub nem ismer el minket.”

A PSG szívesen marasztalta volna a 32 éves játékost, aki végül a Bayern ajánlatát fogadta el.

„A maradás azt jelentette volna, hogy kikerült volna a keretből és csak az emberi kvalitásai miatt lett volna a csapat tagja. Németországban ez nem így van, itt nem csak azért ismerik el őt – ez pedig kétségtelenül egy bizonyíték arra, hogy a megfelelő döntést hozta meg.”

Forrás: goal/hu

Müller: Millimétereken dől el minden
Musiala: Hallgatag vagyok, de…
Eberl: Hosszú távra tervezünk az új edzővel
Lewandowski: Ha 4 évvel később megkaphatnám az Aranylabdát…
Dier: Tuchel egy fantasztikus ember
Bryan: Be akarok kerülni a kezdőbe
Kimmich: Nem szabad elszalasztani ezt a lehetőséget
Goretzka: Akkor vagyok a legerősebb, ha ismerem a gyengeségeim
Uli Hoeneß: Tuchel úgy gondolja, nem képes a fiatalok tökéletesítésére
Kahn: Csak egy történelmi szezonnal lehetett letaszítani minket a trónról
Pavlović: Ez lesz karrierem legnagyobb meccse
Gnabry: Élet-halál harc várható, azokban pedig elég jók vagyunk
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top