Átigazolási hírek

Kimmich meg tudja érteni a Real Madridhoz készülő Alabát



A Sky, a BILD és a Sport BILD is tényként közlik, hogy David Alaba nyártól a Real Madrid játékosa lesz.

A 28 éves Bayern-nevelésű osztrák játékos 13 év után hagyja el Münchent és állítólag egy ötéves, 2026-ig szóló szerződést köt a madridiakkal. A spanyol fővárosban évi 12 millió eurót fog keresni tisztán, emellett pedig 20-30 millió eurós aláíráspénzt is kap, amiért szerződése lejártával ingyen a Blancókhoz szerződik.

Joshua Kimmich, az Alabánál két évvel fiatalabb csapattárs meg tudja érteni az elmúlt meccseken többször is a középpályán bizonyító David döntését.

„Itt mindent, többször is megnyert. Kétszer triplázott, legutóbb hat címet is szerzett. A Real madrid kétségkívül egy vonzó klub. Nem sok lépés van, amelyet a Bayern után tehet még az ember, de a Real tényleg nem olyan rossz.”

Hivatalos bejelentés természetesen még nincs, de úgy tűnik csak idő kérdése – Hansi Flick sem tud semmi konkrétat: „Nekem még nem mondta, ezért nem szeretnék erről semmit mondani. Ha fix lesz, David elmondja, én pedig beszélni fogok róla.”

Alaba a szerződése lejártával ingyen távozik Münchenből – ezt korábban, egy hosszas huzavona után saját maga erősítette meg egy külön sajtótájékoztatón.

Kimmich meg tudja érteni a Real Madridhoz készülő Alabát
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top